|
Drasztikusan nőttek a kötelező biztosítási díjak
MTI
2010. január 21., csütörtök 15:16
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampány múlt év végi lezárultát követően a 25 ezer forintos átlagdíjak 41 ezer forintra emelkedtek januárban, közölte a biztositás.hu internetes alkusz.
A múlt év november-decemberben lezajlott kgfb kampány során több mint egymillió autós váltott biztosítót. A kampánykedvezmények miatt az átlagdíj az egy évvel korábbi 30 ezer forintról 25 ezerre csökkent. Januártól viszont megszűntek a kampánykedvezmények, sőt néhány biztosító ekkortól más tarifát alkalmaz - áll a közleményben. A januártól hatályos kgfb törvény megszüntette azt a gyakorlatot, hogy az ilyen biztosítás évfordulója az év utolsó napja, helyébe a megkötés napja lépett. A meglévő biztosításoknál ugyan továbbra is az év vége számít, de 4-5 év múlva az év végi kampány sokat veszít a jelentőségéből. Ennek negatív előjelét látja a biztositas.hu már most a díjak drasztikus emelésében. A biztosítókat úgy lehet versenyben tartani, ha az ügyfelek továbbra - az év közbeni kötéseknél - is figyelik a díjakat, és az olcsóbbat választják - hívja fel a figyelmet az alkuszcég.
Az új évben a legolcsóbb biztosítók sorrendje jelentősen megváltozott a novemberi állapothoz képest. A listát korábban vezető társaságok közül csak az Aegon és az Uniqa tudta megőrizni vezető pozícióját, ugyanakkor olyan biztosítótársaságok, amelyek iránt a kampányban csak minimális érdeklődés mutatkozott, hirtelen a legolcsóbb biztosítók között találták magukat. Például a Groupama-Garancia, az AIM és a K&H biztosító, akár az internetes kötések 30 százalékát is megszerezheti az évközi versenyben. A közlemény arra is felhívja az autósok figyelmét, hogy kgfb biztosítás igazolására február végéig jó a tavalyi csekk, vagy más dokumentum. A közúti ellenőrzések során a rendőrök elsősorban a Központi Gépjármű Nyilvántartásból fogják - rendszám alapján - lekérni a biztosítási adatokat.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kgfb, kampány, kötelező, gépjármű, biztosítás, biztosito, kotelezo, hatarido, december1, caramel, baleset, M0, fennakadás, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, Hien, Janicsák Veca, Tóth Gabi, Vomet, Zóna taxi, taxitender, reptér, prostik, gyalogos, motor, Várkonyi András, Vili bácsi, unoka, születés, rendőri csalás, nyomozás, brfk, vonatbaleset, súlyos sérült, Kasza Tibi, Szente Vajk, Balaton, Symbol, Lukács, Tankcsapda, repülés, Veres, Csillag születik, Plazma, Szirota Jennifer, Nicki Minaj, Kiss Orsi, Class Fm, interjú, Sugarbird, Bock József, Bódy sylvy, Szakos Andi, megasztár, jóslat, 5-ös főút, ittas vezető, Sarka Kata, munkahely, Hell Energy, schmitt, autó, védelem, testőr, adó, adóemelés, casco, autós, tb csalás, orvos, asszisztens, csalás, pénz,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|