|
Ébredés után saját utakon jár az Örökség
2011. november 22., kedd 10:03
Jó utat választottunk, s a bemutatkozó koncert sikere megerősített minket abban, hogy továbbra is ezt kell járnunk - nyilatkozta Szabó Miklós az Örökség zenekar gitárosa. December 3-án, a már fülekbe-lelkekbe ivódott opuszok mellett vadonatúj szerzemények is felcsendülnek a MOM Kulturális Központ színpadán.
Az Advent, a Karácsony tisztelete nemes hagyományként él az Örökség zenekar muzsikusainak lelkében, amelyet idén sem akarnak elfeledni. Első adventi, ill. karácsonyi koncertjeik színhelyére, a nemrégiben újjá varázsolt MOM Kulturális Központba hívják mindazokat, akik az ünnepi hangulathoz méltó tartalmas kikapcsolódásra vágynak. Újra felcsendülnek majd a jól ismert, közönség kedvencévé lett tételek, a családok együtt fújhatják a zenekarral a patinás Zöldszemű rózsa népdal ihletésű melódiáját, Wass Albert megzenésített, szívbe markoló Záróversét, vagy éppen a Honfoglalás film emlékdalát, a Kell még egy szó lírai strófáit. A Kormorán gerincéből alakult új formáció nem herdálta el a rátestált Kárpát-medencei népzenei örökséget, dalaival továbbra is a szeretet, a hitet, a reményt és az összetartozást hirdeti.
Tóth Reni, Géczi Erika, Mr.Basary, Szabó Miklós, Zsoldos Tamás, Gáspár Álmos, Gulyás Ferenc, valamint Nagy László – az Örökség új „folk rock családja” immáron tíz hónapja járja a maga választotta utat a zsúfolt koncerttermektől egészen a szabadtéri fesztiválszínpadokig. Majd egy esztendőnyi közös munka után jött az Ébredés, vagyis a ráeszmélés a zsigereikben szunnyadó energiáik felszabadítására, hiszen „jogos elvárás a közönség részéről, hogy új dalok szülessenek” – hallhattuk a zenekar legújabb kori ars poeticáját.
Meghitt ünnepi hangulat, fülbe és lélekbe hatoló jól ismert és új dallamok – mindez ez az Örökség zenekar adventi nagykoncertjén, 2011. december 3-án, este 7 órakor látható, hallható a MOM Kulturális Központban.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
képregény, örökség, dollár, cipész, mesterség, francia, cipő, kossuth-díj, kitüntetés, átadták, zámbó jimmy, pénz, lemez, beatles, zebra, műemlék, london, Szerencs, erőmű, tokaj, Stonehenge, dennis, hopper, vilagorokseg, rakpart, kofal, unesco, eu, pasik, michael, jackson, navracsics, tibor, augusztus20, rendezvenyek, unnepseg.zaszlo, HegyaljaFesztival, NagyFero, JamesBrown, Örökség, AntalImre, LucianoPavarotti, Anettka, Megszüntette magát a FIB- a Fiatal Baloldal, Berki Krisztián, gázolás, cserbenhagyás, nyomozás, Fluor, fellépés, elmarad, betegség, elvis presley, utca, tarlós istván, díszpolgár, filmszemle, dij, filmszinhaz, urania, mozi, 41, megnyitott, mom,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|