|
Egri kórházvédők felszólaltak
MTI
2008. oktober 29., szerda 07:00
Az egri kórház átadási-átvételi folyamatának felfüggesztésére szólítják fel az egészségügyi minisztert az egri kórházvédők - közölte kedden sajtótájékoztatón Pócs Alfréd, a bizottság tagja a városban.
Információik szerint nem áll a HospInvest rendelkezésére az intézmény működtetéséhez szükséges gyógyítói létszám. Egy virtuális, csonka kórház jönne létre és egyetlen osztályon sem lesz ügyeleti és készenléti beosztás az átadás tervezett időpontjától - közölte a kórházvédő.
Kulcsár Dániel, a "bizottság" másik tagja kérdésre válaszolva elmondta: a személyzet hiányára vonatkozó információik egy hírportálról származnak. A népegészségügyi szolgálat ugyanis még az érdeklődő országgyűlési képviselőknek sem engedett betekintést az engedélyezési eljárás anyagába.
Pócs Alfréd a sajtótájékoztatón azt is közölte, hogy tudomásuk szerint a HospInvest Zrt. rövid lejáratú hitele 7 milliárd forint és a cég továbbra is szerepel az APEH végrehajtási listáján.
Ehhez kapcsolódva Szabó Pál, a "kórházvédők" elnöke hangsúlyozta: az a gyanújuk, hogy a Heves Megyei Önkormányzat a HospInvest közreműködésével a jövőben értékesíteni kívánja az intézmény 2-es telephelyét, továbbá a tüdőgondozó, illetve a reumakórház, más néven a Török fürdő épületét és az így befolyt pénzből enyhítenék a HospInvest pénzügyi gondjain.
Ez nemzeti vagyonvesztést jelentene - szögezte le.
Kosztura László, a HospInvest Zrt. régióigazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményében írta: "A HospInvest rendelkezik a szükséges személyi feltételekkel, ezért november 1-jén átveszi az egri súlyponti kórház üzemeltetését.
A személyi állomány természetesen létező személyekből áll, minden ettől eltérő információ valótlan.
Ugyanakkor ígéretet tettek a dolgozóknak, hogy a listát nem adják ki, ugyanis így kívánják megvédeni őket.
"November 1-jén nyilvános lesz, hogy ki maradt a kórházban, hogy a fejlődő betegellátásért dolgozzon, és az is, hogy ki maradt kapun kívül." - közölte az igazgató.
A közlemény szerint a kórházból távozók cserbenhagyják a betegeket, "hiszen személyes érdekeik azt diktálják, hogy maradjon minden a régiben: kerüljön csőd közelébe a kórház, és romoljanak az eszközök, a munkafeltételek, és így a betegellátás, de ők kapják meg továbbra is az általuk kért paraszolvenciát, valamint a gyógyszerpénzeket és más eddigi kiváltságokat" - olvasható a közleményben.
Pócs Alfréd azon kijelentésére, miszerint a HospInvest továbbra is szerepel az APEH végrehajtási listáján, Kosztura László az MTI érdeklődésére úgy reagált, hogy a kérdést a HospInvest egyezteti az adóhivatallal, mert tudomása szerint nincs tartozása.
Ugyanakkor cáfolta azt az állítást, miszerint a HospInvest Zrt. 7 milliárd forint rövid lejáratú hitelt vett fel. Közlése szerint az összeg még nagyságrendjében sem tükrözi a HospInvest Zrt. hitelállományát.
A HospInvest Zrt. szeptember 29-én megkapta az engedélyt a népegészségügyi szolgálattól az intézmény működtetésére, majd bejelentette, hogy november 1-jén átveszi az intézményt.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
foci, labdarúgás, megyeri balázs, pályán kívül, giovanni moreno, móri bankrablás, nyomravezető, per, forma-1, michael schumacher, mercedes gp, ross bra, kompetenciamérés, szövegértés, matematika, létavértes, gyermekmoelsztálás, pedofil, erőszak, okostelefon, xperia, megjelenés, fiatalkorú, gyermekbántalmazás, időjárás, eső, Lady Gaga, Tajpej, Tajvan, robbanás, zala, rendőrség, orgazda, gépkocsi feltörés, elfogás, Plazma, Németh Zoltán, szakítás, tűzoltóautó, ütközés, zombi, idősotthon, ócsa, devizahitel, lakópark, hamis aláírás, okirat-hamisítás, NFM, lehűlés, szél, zimány, balaton, nyár, szerelem, Lola, fodrász, Fonogram, klip, ápolási igazgató helyettes, hamis érettségi, apeh, tartozás, adós, vállalkozás, hospinvest, korhaz, Korhaz, HospInvest,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|