A "lángoló" csillagot augusztus 23-án fedezték fel a kaliforniai Mount Palomar Obszervatórium 1,21 méteres Oschin Schmidt teleszkópja segítségével. Az SN2011fe katalógusjelű szupernóva fényessége ekkor 17,2 magnitúdó volt. A következő héten luminozitása gyorsan emelkedett, és végső soron elérheti akár a 11 magnitúdót is, vagyis háromszázszor fényesebb lesz, mint amikor először észlelték. A magnitúdó skála fordított, azaz minél kisebb a magnitúdó értéke, annál fényesebb az objektum. Szabad szemmel a 6,5 magnitúdónál fényesebb objektumokat lehet látni.

A tudósok Ia típusúnak ítélték a csillagrobbanást. Az Ia típusú szupernóva olyan kettőscsillagokban alakul ki, amelynek egyik komponense fehér törpe. Utóbbi folyamatosan anyagot kap társától, és amikor a fehér törpe tömege eléri a kritikus, úgynevezett Chandrasekhar-határt, a csillag termonukláris robbanás során teljesen megsemmisül. A galaxis átmérője, amelyben "haláltusáját" vívja a csillag, 170 ezer fényév, ez az ismert legnagyobb "galaxiskorongok" egyike. A Messier 101 (más néven M101, NGC 5457 vagy Szélkerék-galaxis) az Ursa Major (Nagy Medve) csillagképben, 24 millió fényévnyire található a Földtől. A galaxist, amely a legalább kilenc csillagvárosból álló M101 galaxiscsoport legfényesebb tagja, Pierre Méchain fedezte fel 1781. március 27-én. Egyike annak a 18 galaxisnak, amelyet a Hubble űrtávcső kulcsfontosságú kutatóprogramja keretében figyeltek meg.

Eddig három szupernóvát észleltek az M101 csillagvárosban: a különleges típusú SN 1909A szupernóvát 1909. január 26-án, az SN 1951H, II típusút 1951 szeptemberében, valamint az SN 1970G katalógusjelű, II típusú szupernóvát 1970. július 30-án. Utóbbit Lovas Miklós magyar csillagász fedezte fel a Piszkéstetőről. Az SN 1970G a rádiócsillagászatilag leghosszabb ideje folyamatosan nyomon követett szupernóva, amelynek "maradványai" a robbanás után 35 évvel még megfigyelhetők voltak.