Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Egyházi vezetők látogatása az államfőnél
MTI
2008. december 03., szerda 06:10
Magyarországi és határon túli egyházi vezetőket fogadott hivatalában Sólyom László államfő, majd Szili Katalin házelnök; a határon túli püspökök küldöttségével fideszes és KDNPss politikusok is találkoztak kedden Budapesten.

Sólyom László köztársasági elnök a hivatalában tartott találkozót követően egyebek között azt emelte ki, hogy az emberekben még nem tudatosult a Magyarországot is érintő nemzetközi gazdasági válság mértéke, de az egyház karitatív tevékenységére az eddiginél is nagyobb szükség lesz. Hozzátette: a gazdasági válság idején lelki támaszra is szükség lesz, hogy azoknak, akik erre rászorulnak, segítsenek a helyzet feldolgozásában.
Mint mondta, ha nem történik strukturális változás a gazdaság területén és a lelkekben, akkor "hosszú és lassú vergődés vár az országra". 
Véleménye szerint szükség lett volna hosszú távú tervezésre, perspektivikus látásmódra. Ehelyett a magyar politikai életet a rövid távú cselekvések jellemzik, és nincs együttműködés, nincs perspektíva. Úgy fogalmazott: fel kell ismerni, hogy "hosszú távú játék, nem élethalálharc" a politika.
Sólyom László a magyarországi katolikus, református, evangélikus és baptista egyház, valamint izraelita felekezet vezetőit és képviselőit fogadta. A találkozón a határon túli magyar egyházak képviseletében hét római katolikus és egy görög katolikus, nyolc református, két evangélikus és egy unitárius vezető jelent meg.

A határon túli püspököket az államfői találkozót követően Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke advent alkalmából fogadta az Országház Delegációs termében. 
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke, Németh Zsolt, a parlament külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke és Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke szintén találkozott a határon túli magyar püspökök küldöttségével. 
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a találkozóról szóló közleményében azt írta: a találkozó résztvevői számba vették a határon túli magyar egyházi közösségek helyzetét és problémáit, különös tekintettel az oktatás és az anyanyelvi pasztoráció kérdésére, majd nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötték Erdélyi Géza felvidéki magyar püspököt.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier