Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Egymillió alá csökkentek a szocialisták szavazói
MTI
2009. május 28., csütörtök 10:36
Ismét lefelé mozdult az MSZP, s ebben a kormányzati ciklusban most van a legkevesebb támogatója, 11 százalékos támogatottsága azt jelenti, hogy szimpatizánsainak száma már kevesebb mint egymillió - írta a Népszabadság, a Szonda Ipsos legfrissebb felmérését ismertetve. A lap csütörtöki számában megjelent felmérési adatok szerint a Fidesz támogatottsága már 38 százalék, ami több mint hárommillió szimpatizánst takar.

A két párt közötti nagy különbség azt eredményezi, hogy a Fidesz sokkal szélesebben és mélyebben beágyazódott a magyar társadalomba, mint az MSZP. Néhol, mint a falvakban, a fizikai munkások vagy az 50 év alattiak körében hat-hétszeres többlete van az ellenzéki pártnak.

Máshol, mint a diplomások, nyugdíjasok és a fővárosiak között, másfélszer-kétszer annyi a fideszes, mint az MSZP-s - írta a lap. A felmérés szerint a közelgő konkrét esemény, az európai parlamenti választások esetében alig van különbség a két tábor elszántsága között: az adatok szerint az MSZP-vel szimpatizálók 60, a fideszesek 58 százaléka tervezi a részvételét.

A június 7-i esemény a választókorú népesség 39 százalékát érdekli annyira, hogy részvételét biztosra ígéri. Ebben a körben az erőviszonyok nagyjából megegyeznek a már említettekkel, azaz az EP-választáson fölényes Fidesz-győzelem várható a közvélemény-kutatók szerint.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier