|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Egymillió eurót takarít meg a Malév a reptérre költözéssel
MTI 2011. április 20., szerda 12:40
Évi egymillió eurót, mostani árfolyamon 266 millió forintot takarít meg a Malév azzal, hogy központi irodáit a tervek szerint 2012 nyarán a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre költözteti.
A repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. és a Malév Zrt. által aláírt megállapodást a két társaság szerdán jelentette be. A magyar nemzeti légitársaság központi irodái Budapesten, a Könyves Kálmán körúton lévő Lurdy Házban vannak, ahová a 2000-es évek elején költözött. Az MTI-hez eljuttatott közleményben az áll, hogy a tervek szerint a Malév a repülőtér 1-es és 2-es termináljai közötti háromemeletes épületekbe költözik vissza, összesen 10 ezer négyzetméternyi irodába. A korábban is a Malév által használt három épületet teljesen átalakítják, csak az eredeti vasbeton szerkezet és a födém marad a helyén. A felújítás teljes költségét a Budapest Airport állja, amelyet az Óbuda Építész Stúdió Kft. tervei alapján valósítanak meg. René Droese, a Budapest Airport ingatlangazdálkodási igazgatója a közleményben megjegyezte, hogy fél éven belül a harmadik jelentősebb ingatlanbérleti szerződést hozták tető alá, aminek alapján összesen mintegy 30 ezer négyzetméteren jelennek meg új bérlők. A Malév május elején távozó vezérigazgatója, Martin Gauss a közleményben kifejtette, hogy az új létesítmény sokkal hatékonyabbá és egyszerűbbé teszi a cég működését. A Malév ugyancsak szerdán jelentette be, hogy Gergye Ottót, az értékesítési területet január eleje óta irányító szakembert kereskedelmi vezérigazgató-helyettesnek nevezte ki a Malév vezérigazgatója május 1-i hatállyal.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
Malév, tüntetés, végkielégítés, csőd, malév, pilóta, munkanélküliség, légitársaság, felélesztés, alekosz, utazás, cselgáncs, MALÉV, olimpia, kárpótlás, utasok, állam, Unió, döntés, befektetés, kínai, sztrájk, repülőtér, repülő, görög, meghibásodott, vulkán, hamu, Ferihegy, kényszerleszállás, hiba, liszt ferenc repülőtér, lemondott, vezérigazgató, utaskísérő, libia, malev, repulogep, landol, líbia, mentés, magyar, befektető, tartozás, VV Seherezádé, Attila, párkapcsolat, Való Világ, Muri Enikő, Apollo23, lakás, költözés, X-Faktor, VV Béci, Adri, összeköltözés, barátnő, lola, baronits gábor, háztartás, kandúr, vv béci, költözés, szerelem,
|
|