Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Egymillióan váltak földönfutóvá Haitin
OKF
2010. január 28., csütörtök 08:15
A Haitin bekövetkezett földrengések következményeinek felszámolásához a Magyar Kormány is hozzájárult olyan módon, hogy — az EU polgári védelmi mechanizmusának részeként — orvosi mentőcsapat helyszínre küldését ajánlotta fel az ott élő lakosság megsegítése érdekében.

A mentőcsapat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (továbbiakban: OKF), illetve a vele együttműködésben dolgozó karitatív mentőszervezetek egészségügyi állományából szerveződött, a kiutazás megszervezése és az orvosi felszerelés összeállítása a Külügyminisztérium és az Egészségügyi Minisztérium segítségével valósult meg.

 

Az OKF Központi Ügyelete az EU polgári védelmi mechanizmusán belül működő Monitoring és Információs Központ (MIC) szerves részeként, mint annak hivatalos kapcsolattartó pontja működik a nap 24 órájában. A MIC napi jelentései alapján helyzetképet kaphatunk a Haitin tartó humanitárius segítségnyújtásról, illetve a helyszínen tartózkodó, valamely európai tagállam által kiküldött mentőcsapat tevékenységéről is. Ez alapján a földrengés halálos áldozatainak száma 112,250 főre tehető, a sérülést szenvedettek száma 194,000 fő. A kutatást-mentést végző csapatok eddig 133 főt mentettek ki a romok alól, de mintegy 1,000,000 ember ideiglenesen (sátorban) történő elhelyezésére lenne szükség, ezért ezt a humanitárius segítségnyújtás koordinációjának felelősei elsődleges prioritásként kezelik.

 

A magyar egészségügyi mentőcsapat 2010. január 24-én, este 21.30 perckor indult el Bécsből 1.500 kg egészségügyi szakfelszereléssel és teljes önellátás eszközeivel. Ezzel a repülőgéppel került még elszállításra Ausztria, Szlovénia felajánlása (sátrak), a három ország küldeménye összesen 33,4 tonnát és 117 köbmétert tett ki.

 

A magyar mentőcsapat repülőgépe Santo Domingoban szállt le, mivel az eredeti úti célként meghatározott Port-au-Prince repülőtere nem volt fogadóképes ezért a fennmaradó utat személygépkocsival, illetve teherautóval mintegy 8,5 óra alatt tették meg. Kedd délután érkezetek meg a katasztrófa sújtotta Haiti fővárosába Port-au-Princbe. A csapat vezetője Jackovics Péter pv. őrnagy felvette a kapcsolatot az ENSZ Helyszíni Műveletek Irányító és Koordinációs Központjával (OSOCC) és az EU Polgári Védelmi Csoportjának koordinátoraival. A csapat képességeit és egészségügyi kapacitásait felajánlotta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) helyi nemzetközi képviselőinek is. Az EU kérésének megfelelően a magyar csoport a Spanyol Kórháznál kezdte meg tevékenységét Port-au-Prince belvárosában. A nemzetközi tábor a repülőtér mellett került kialakításra, ahol a mentőcsapat az ENSZ katonák védelmét élvezik.

 A helyszínről érkező jelentések tartalmazzák természetesen újonnan jelentkező, és megoldásra váró problémákat is. A lakosság ideiglenes elhelyezése mellett nagy szükség lenne ivóvízre, víztisztító berendezésekre, higiéniás eszközökre. Ami az egészségügyi ellátást illeti, a sebészeti ellátás igénye csökkent, egyéb egészségügyi problémák kerültek előtérbe, mint például a korábban már ellátott betegek utókezelése, a sátortáborok egészségügyi ellátása, járványok elterjedésének megakadályozása. A magyar mentőcsapat e problémák következményeinek enyhítése érdekében kezdte meg munkáját.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier