|
Egyre több mellrákos és méhnyakrákos esetet
hvg.hu
2011. szeptember 15., csütörtök 10:02
A felismert mellrákos esetek száma a két és félszeresére, a méhnyakrákos eseteké pedig 20 százalékkal emelkedett 1980 és 2010 között világszerte, a legnagyobb mértékben a fejlődő országokban.
A The Lancet című orvosi folyóiratban csütörtökön közzétett tanulmány szerint a felismert mellrákos esetek száma 1980-ban 640 ezer körül volt, amelyeknek 65 százalékát a fejlett országokban diagnosztizálták, ezzel szemben 2010-ben 1,6 millió volt az új esetszám, amelyek 51 százalékát fejlődő országban élő nőknél diagnosztizálták. Ugyanezen időszak alatt a méhnyakrákos esetek száma évente 378 ezerről 454 ezerre emelkedett a felmérésbe bevont 187 országban.
Emlődaganat következtében 2010-ben 425 ezer nő halt meg, akik közül 68 ezren fejlődő országban élt fiatal nők voltak (15 és 49 év között). A méhnyakrák miatti halálozási arány csökkent, ám még így is 200 ezer nő életét követelte tavaly, akik közül 46 ezren éltek szegényebb gazdaságú országban és voltak 15-49 évesek.
A felismert rákos esetek számának emelkedését egyrészt a jobb diagnózis okozza, másrészt a népesség elöregedése, hiszen a világ lakosságának egyre nagyobb hányada éri el azt az életkort, amikor a rákbetegségek kockázata emelkedik. Az elemzést a seattle-i Washington Egyetem kutatói végezték Mohammad Forouzanfar vezetésével.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Zséda, kisfia, tehetség, mellrák, szűrővizsgálat, Avon, csonka András, daganat, mutáció, gén, christina, applegate, gyaloglás az életért, martina, navratilova, kylie, minogue, claudia, schiffer, mellrak, rák, mell, ember, bango, margit, fozes, suts, anastacia, FenyőMiklós, Zsédenyi, mtv, zene, BangóMargit, sztárportré, cigányok, SzikoraRóbert, Hungária, MTV, DebreczeniZita, PécsiIldikó, Ada, BartókEszter, robin gibb, halál, A doktor, magyar sorozat, Szeghő Péter, Catherine Zeta Jones, Michael Douglas, Majka, édesanyja, betegség, bódi sylvi, emlékgyűjtemény, Vadi Zsolt, Gergely Alexandra, ewing-sarcoma, Eric Abidal, Barcelona, szerződés, hosszabbítás, PIP implantátum, plasztika, kártérítés, mellműtét, Izsó Katalin, agydaganat, vívó,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|