|
Egyre valószínűbbek lesznek a nagy hőhullámok Európában
MTI
2011. március 18., péntek 15:23
Európában a következő négy évtizedben a jelenlegi öt-tízszeresére nő a valószínűsége a tavalyi oroszországihoz hasonló, úgynevezett óriás hőhullámok kialakulásának - mutatták ki kutatók.
A Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint ugyanakkor a Nyugat-Oroszországot és Kelet-Európa más részeit sújtó 2010-es hőhullám olyan szélsőséges mértékű volt, hogy a romló kilátások ellenére is nagyon valószínűtlen 2050 előtti megismétlődése.
A Lisszaboni Egyetem professzora, David Barriopedro által vezetett, portugál, svájci, német és spanyol kutatókból álló szerzőgárda előzetes becsléseket idézett a tavalyi kelet-európai hőség hatásairól, melyek szerint egyedül Oroszországban több mint 55 ezer haláleset, kiterjedt erdőtüzek, éves szinten mintegy 25 százalékos terméskiesés, valamint a GDP egy százalékát elérő gazdasági károk köthetők a természeti katasztrófához.
A szélsőséges meleg hatásai Finnországban, Ukrajnában és Fehéroroszországban is jelentősek voltak.
A kutatók összehasonlították a tavalyi hőhullámot az 1871 óta bekövetkezett hasonló hőségek időbeli hosszával, területi kiterjedésével és intenzitásával, és többek között kimutatták, hogy a 2010-es hullám súlyosabb volt a 2003-asnál. Becsléseik szerint továbbá az elmúlt 510 év két legmelegebb nyara is a múlt évtizedre esett.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
pollen, hőhullám, fronthatás, hőség, meteorológia, zivatar, záporok, időjárás, eső, tavasz, hűvös, hideg, vihar, szél, front, gyümölcs, kár, zápor, április, előrejelzés, hétvége, hózápor, nyuszi, húsvét, ukrajna, áram, hőmérséklet, napfény, meleg, hidegfront, péntek, felmelegedés, hóesés, február, hó, munka, közérzet, havazás, fagy, Borsod, tél, fagyhalál, mentés, rendőrök, fukusima, radioaktív, holttest, Kőszeg, kerékpár,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|