|
Egységes bérletrendszer jöhet a nagyvárosi ingázóknak
hvg.hu
2011. augusztus 10., szerda 10:10
Egységes ár-, jegy-, és bérletrendszer lehet Budapesten, a megyei jogú városokban, valamint az elővárosokban jövőre, a Népszava értesülése szerint.
A lap szerdai számában ismerteti a birtokába került, a nemzeti fejlesztési tárca által összeállított, ám a kabinet által még nem tárgyalt személyszállítási törvény koncepcióját. Eszerint továbbra is évi 350-400 milliárd forintot fordítana az állam a közösségi közlekedési rendszerre – a MÁV-ra, a Volánokra, a GYSEV-re és az önkormányzati közlekedési szolgáltatókra –, de az eddiginél hatékonyabban. Ez a célja az egységes személyszállítási törvény koncepciójának, amely a lap szerint az ígérthez képest egyéves csúszással kerülhet szeptemberben az Országgyűlés elé.
A Népszava a "lehetséges újdonságok" között említi, hogy a meglévő utazási kedvezményeket elvonhatják, a munkába járás költsége (legfeljebb 86 százalékig) a munkáltatót terheli, a 6 éven aluliak ingyenesen utazhatnak, de ezt nem téríti meg az állam, vagy hogy rendkívüli gazdasági indokkal évente többször is lehet viteldíjemelés.
Díjcsökkenést hozhat azonban, hogy a közösségi közlekedés olcsóbb kell legyen az egyéninél. Rögzítenék a sztrájk idején még elégséges közszolgáltatás mértékét; ez a BKV-nál 66 százalékos lenne.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Zóna taxi, taxitender, reptér, prostik, bkv, ellenőr, 3-as metró, kigyulladt, autó, szikrázik, bkv-ellenőr, verekedés, dulakodás, 17-es villamos, hőség, citaro, thököly, baleset, hungária, lezárás, pisztoly, buszsofőr, támadás, busz, BKV, metró, gázolás, Nyugati tér, sérülés, libegő, budapest, felújítás, karbantartás, sofőr, elbocsátás, tarlós, 2014, metrókocsi, maszk, 3-as, lefüstölt, aluljáró, támadó, ámokfutó, combinó, csőd, adósság, kormány, kábellopás, tolvaj, hév, ráckeve, Keleti, átépítés, HÉV, szentendrei, BKV-ellenőr, könnygáz, 86-os busz, tűz, bérlethamisítás, bérlet, Zalaegerszeg, Zala, eljárás, utazási költség, munkáltató,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|