Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Egységes bérlettel lehet utazni a fővárosban
MTI
2008. december 21., vasárnap 07:00
Egységes budapesti bérletet vezetnek be januártól, a 9.000 forintba kerülő bérlet a BKV, a Volánbusz és a MÁV Start összes vonalára és szolgáltatásaira érvényes lesz a főváros határain belül - közölte Demszky Gábor főpolgármester szombaton a Városházán. Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője erre úgy reagált, hogy egységes fővárosi közlekedési rendszerről még nem lehet beszélni.

A sajtótájékoztatón - amelyen jelen volt Molnár Csaba közlekedési miniszter, Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes és Kocsis István, a BKV vezérigazgatója - Demszky Gábor az új rendszer előnyeként említette, hogy jövő évtől a BKV-bérlettel utazóknak nem kell pluszjegyet venniük a városhatáron belüli vasúti és Volán-járművek használatakor.      
Az egységes bérlet bevezetéséhez a fővárosi önkormányzat 929 millió forintot, az állam 1,8 milliárd forintot nyújtott, míg az utasok egy százalékkal járulnak hozzá a költségekhez a bérletek megvásárlásával.
Ez azt jelenti, hogy a 9.000 forintba kerülő bérlet árából egy százalékot az új rendszer bevezetésére fordítanak. A dolgozói bérletek esetében 100, a tanulói, nyugdíjas és a kétheti bérletek esetében pedig 50 forintot, összességében nettó 416 millió forintot - az egységes budapesti bérlet díjrészeként - a BKV átad majd a MÁV-nak és a Volánbusznak - mondta Demszky Gábor.  

Számítások szerint napi 17 ezer utazás a BKV-val párhuzamos vonalon közlekedő Volán-buszokra tevődik át. Várható az is, hogy az új rendszerben napi 14 ezer budapesti vasúti és Volán-utazás, illetve napi 85 ezer vasúti és 43 ezer Volán helyközi utazás válik olcsóbbá. 
Molnár Csaba a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az összevont fővárosi bérlet bevezetése az első lépés a régió közlekedésének egységesítése felé. Az új bérlettel az utasok a főváros közigazgatási határain belül a BKV 1.150 kilométernyi hálózata mellett a MÁV 120 kilométernyi vasútvonalát és a Volán-buszok megállóit is igénybe vehetik. Így mintegy 150 új megállóhelyen szállhatnak járműre a budapestiek a januárban bevezetendő bérlettel.
Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője az MTI-nek minderre úgy reagált, hogy egységes fővárosi közlekedési rendszerről továbbra sem lehet beszélni. Ahhoz szükség lenne a város szélén őrzött P+R parkolókra, egységes tarifarendszerre és közös menetrendekre. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a főváros már tíz éve ígéri ezek bevezetését.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier