|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Egységesítik az állam által kibocsátott okmányokat
hirado.hu 2011. május 10., kedd 15:10
Kevesebb okmányunk, kártyánk lehet a 2012 végéig létrejövő nemzeti egységes kártyarendszer jóvoltából.
Erről Vetési Iván, a rendszer kialakításért felelős miniszteri biztos beszélt kedden. Az érintett okmányok között van például a személyazonosító igazolvány, a jogosítvány, a diákigazolvány, a taj-kártya, továbbá az állami intézmények belépői.
Elsőként a kormánytisztviselői kártyát vonják be az egységes nemzeti kártyarendszerbe, amivel öt-hat kártyát tudnak majd kiváltani. Emellett folyamatban van az elektronikus egészségügyi azonosító rendszerhez kapcsolódó kártya vizsgálata is, amelynek eredményeképpen megszűnhet a taj-kártya mint hatósági igazolvány, azt ugyanis egy már meglévő okmányhoz kapcsolnák. Emellett, az útlevél kivételével, eltűnnek a papír alapú okmányok, és minden igazolvány plasztik lesz. A miniszteri biztos rámutatott, azt nem lehet egy lépésben megvalósítani, hogy csak egy állampolgári kártya legyen, ezért egy kártyarendszerről van szó. Az új szisztéma fő jellemzője az állami irányítás, felügyelet, a kidolgozott jogszabályi háttér, az egységes, nyílt platform, a gyártófüggetlenség, az adatbiztonság - fogalmazott. Szólt arról is, hogy az egységes kártyarendszerhez való csatlakozás kötelező lesz az állam és a közigazgatás által kibocsátott kártyák esetében, míg például gazdasági szervezetek, önkormányzatok számára ez egy önkéntes lehetőség lesz.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
abortusztabletta, szócska miklós, egészségügy, tüntetés, rablás, őrizet, bankfiók, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, áder, államfő, sándor-palota, kézilabda, london, olimpia, schmitt, lakás, villa, vízilabda-válogatott, vereség, országgyűlés, döntés, fazekas róbert, diszkoszvetés, felsőoktatás, továbbtanulás, pontszám, államilag, David Beckham, London, futball, jogászképzés, államilag támogatott, önköltség, támogatás, jogi kar, megvonás, érettségi, szigorítás, oktatás, 2013, kövér, aláírógép, semjén, göncz, jog, túljelentkezés, diploma, finanszírozás, fidesz, új, kiderül, Beyonce, Blue Ivy, St. Barts, termál, államosítás, holding, fürdő, választás, ház, áldoktori, szegedi, doktori, személyi igazolvány, választójogi törvény,
|
|