|
Életfogytiglanit kaphat a pécsi lövöldöző
mti
2010. május 25., kedd 15:24
Akár életfogytiglani szabadságvesztést is kiszabhatnak a pécsi lövöldözőre, miután az igazságügyi elmeorvosi szakértői vélemény szerint a volt gyógyszerészhallgató korlátozottan beszámítható, így a büntethetőséget kóros elmeállapot miatt kizáró rendelkezést esetében nem lehet alkalmazni.
Herke Csongor büntetőjogász, egyetemi docens a lapnak azt mondta: miután G. Ákos korlátozottan képes volt a cselekménye felismerésére, illetve arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék, nem lehet vele szemben felmentő ítéletet hozni és elrendelni ennek keretében a kényszergyógykezelését.
Mint hozzátette, a szakértői vélemény alapján meg kell állapítani a büntetőjogi felelősséget. Ám a korlátlan enyhítés azt jelenti, hogy a büntetőjogi felelősség alsó határa két hónapig is lemehet, miközben az emberölés minősített esete 10 évtől 15 évig, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetett.
Herke Csongor szerint nem lehet arra most felelősséggel válaszolni, milyen büntetést kaphat e szakvélemény alapján G. Ákos. Szerinte a szakvélemény fő célja az lehetett, hogy megállapítsák, kizárható-e a büntethetőség. Miután nem, életfogytiglani börtönbüntetést is kiszabhatnak az elkövetőre, hisz az enyhítés csak egy lehetőség.
A gyanúsított előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról szerda délután Pécsett, bírósági ülésen döntenek.
A 23 éves hallgató a pécsi egyetem biofizikai intézetében 2009. november 26-án maroklőfegyverrel megölte egy csoporttársát, életveszélyesen megsebesített egy 19 éves fiatalembert, továbbá a lövöldözésben súlyos sérülést szenvedett egy 36 éves, laboránsként dolgozó férfi és egy 54 éves takarítónő.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gyurcsány, szakdolgozat, plágium, pécsi egyetem, uzsorakamat, bűncselekmény, Pécs, előzetes, VV Fecó, Muzsika Tv, fellépés, pécs, házaspár, kerítők, prostituált, külföld, temető, kripta, hajléktalanok, sírkert, Pécsi MFC, Solomon Okoronkwo, szerződés, Nigéria, Iványi Dalma, szült, kisfia, kosárlabda, Pécsi Tudományegyetem, orvos, hamis iratok, csalás, pécsi lövöldözés, szakértői vélemény, Gere Ákos, Morvai Krisztina, Jobbik, Gandhi Gimnázium, mobillopás, börtönbüntetés, Pécsi Ítélőtáblal, koraszülés, patika, meghalt, sikkasztás, ügyvéd, egymilliárd, feloldották, halál, gondatlan, hőerőmű, baleset, Mecsek-rali, rali, bajnokság, futam, pilóta, ivóvíz, pénz, víztisztitás, Kővágószőlős, pécsi tudásközpont, omlás, veszély, mellműtét, implantátum, emlő, konzultáció, Nemzeti Színház, felújítás, kultúra, tolvaj, tárgy, mázsa, kizuhant, betörés, rázga miklós, barátok közt, színész, pécsi színház, rablótámadás, balta,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|