|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Elhunyt Toller László
2010. május 10., hétfő 12:09
Elhunyt Toller László volt szocialista országgyűlési képviselő.
A 60. évében járó politikust hétfőn hajnalban a szigetvári kórházban érte a halál, ahova hetekkel ezelőtt vitték be, miután állapota rosszabbodott. Pécs volt polgármestere 2006-ban június 19-én szolgálati autójával súlyos közlekedési balesetet szenvedett a 61-es úton, Tamási és Dombóvár között. A balesetben súlyos, életveszélyes koponyasérülést szenvedett, s attól kezdve kómában feküdt. 2009. február 12-én cselekvőképességet kizáró gondnokság alá került, s választójogának elvesztése miatt országgyűlési képviselői megbízatása megszűnt 1972-től tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak, majd 1989 októberében az MSZP alapítói közé tartozott, 1999-2000-ben az országos választmány alelnöke, 2003-2004-ben országos elnökségi tag, 2003-2007-ben megyei pártelnök volt.
1990 októberében Pécsett bejutott a városi közgyűlésbe, 1998 októberétől 2006 októberéig a baranyai megyei jogú város polgármestereként, 2002-2006-ban a Megyei Jogú Városok Szövetsége, majd a Magyar Városok Szövetségének elnökeként dolgozott, ez utóbbi önkormányzati érdekszövetségnek alapítója volt. 1994 és 2009 között Pécs városát képviselte az Országgyűlésben. 1995-től 2000 végig - kis megszakítással - az MSZP frakcióvezető-helyettese volt, 1994-től részt vett az alkotmány- és igazságügyi, 2006-tól az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság munkájában. 2004. októbertől az akkor hivatalba lépett kormányfő, Gyurcsány Ferenc önkormányzati tanácsadó testületének vezetője, majd 2005-2006-ban a miniszterelnök és a megyei jogú városok közötti kapcsolatok megbízottja lett. Társadalmi tevékenységet is kifejtett: 1990-től 1994-ig a Sipos-Güth Árvák Alapítvány támogató tagja, 1989-től a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület, 1991-től a Pécsi Vasutas Egyesület tagja, 1997-től a Pécsi MFC labdarúgó klub elnöke volt. 2006-ban az év polgármesterévé választották, 2007-ben Pécs díszpolgára lett.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
kormany, politika, gazdasag, nyilatkozat, képviselő, TollerLászló, kisebbségi kormányzás, egészségügyitörvény, Szunai Linda, volt párja, párkapcsolat, szakítás, Sztártetováló, Czene László, Astoria, Tabu Tv, tetoálás, czene lászló, czene tatto, dakar, verseny, dél-amerika, VV Laci, Lázár László, Való Világ, magánélet, Németh Lászlóné, eskütétel, eskü, fejlesztési tárca, vállalkozás, 2012, Kereskedelmi és Iparkamara, Fellegi Tamás, NFM, Facebook, diploma, Orbán, Fellegi, Tőkés László, irodája, betörők, VI. kerület, Gyurta Dani, Cseh László, Európa-bajnokság, úszó, úszó Eb, Verraszto Evelyn, rövidpályás, Keresztes Ildikó, Kicska László, X-Faktor, karácsony, Gyurta Dániel, Verrasztó Evelyn, Galambos Lajos, vádemelés, kémkedés, titkosszolgálat, Jáksó László, sértegetés, fórum, szerelem, kapcsolat, KTE, Kecskemét, Ribánszky, Maynard, aczél zoltán, sütőlászló, foci, rendőrség,
|
|