|
Elképesztően szigorú a cigidoboz törvény
hir24.hu
2011. november 10., csütörtök 12:41
Rákos emberek és beteg gyerekek képével kell majd ellátni az ausztrál cigidobozokat, hogy minél jobban elrettentsék a dohányosokat. A dobozokon pedig nem szerepelhet logó, és egységes olívazöld színűek lesznek.
Az ausztrál szenátus elfogadta a világ legszigorúbb cigisdoboz-törvényét, amely ellen régóta küzdenek a nagy dohánycégek. A törvény előírja, hogy cigarettát egy egységes, olívaszínű, céglogók és reklámszövegek nélküli csomagolásban kell árulni. Ráadásul a dobozok 75 százalékát figyelmeztetésekkel, valamint elrettentőnek szánt képekkel kell ellátni. A tervek szerint a csomagolásokon haldokló emberek, rákos szervek és beteg gyerekek lesznek láthatóak.
A törvényt egy módosítás miatt még a parlament alsóházának is el kell fogadni két héten belül, de az gyakorlatilag már csak formalitás lesz. A törvény 2012 decemberében lép életbe.
A törvény ellen nagy harcot vívnak a nagy dohánycégek, amelyek már jelezték, hogy bírósági úton fogják megtámadni a jogszabályt. A cégek szerint ugyanis a logók eltüntetésével védjegy és szellemi jogi sértést követ el a kormányzat, és azzal fenyegetőztek, hogy Ausztráliának több milliárd dolláros kártérítést kell majd fizetnie. Egyes országok pedig jelezték, hogy a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) fognak fordulni a törvény miatt.
Szakértők szerint a dohánycégek leginkább attól tartanak, hogy az ausztrál példa követőkre talál más országokban is, és csökkenti a növekedést olyan feltörekvő piacokon, mint Brazília vagy Indonézia. A Reuters által megkérdezett jogászok szerint nincsen sok esély a törvény betiltására, sem a bíróságokon, sem pedig a WTO-nál.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
dohányzás, tiltás, cigaretta, fűnyíró, baleset, kigyulladt, csempészet, szerbia, Záhony, keresőkutya, tilalom, április, tea, arany, luxus, cigi, határ, traktor, krasznahorka, vár, tűz, leégett, e-cigarette, elektromos cigi, vizsgálat, Röszke, szerb, ukrán, cigicsempész, határrendész, mosonmagyaróvár, jövedékiadó-emelés, drágulás, dohánytermék, határőrök, kamion, cigifogás, csempész, pincetűz, IX. kerület, Vudapest, áldozat, elektromos cigi, nikotintapasz, leszokás, NAV, m15, lefoglalás, baja, rablók, rágó, orrspray, dohány, jövedéki adó, áfaemelés, csempész cigaretta, lopott autó, Mezőnagymihály, állami monopólium, trafik, árusítás, Hódmezővásárhely, iskola, betörés, árvíz, ausztrália, evakuálás, golf, sport,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|