Share on Google+
2017. március 20.,  hétfő
NAPIAktuális

Elmaradt az Apple iMessage-be épített appok várt sikere

Csökken a fejlesztők érdeklődése az iMessage-be építhető appok iránt, pedig a tavalyi WWDC-n az Apple még a következő évek nagy lehetőségeként harangozta be, hogy megnyitja a szolgáltatást a külső fejlesztők felé. Míg az első hónapokban 100 százalék körüli volt az iMessage App Store növekedése hónapról-hónapra, addig január és február között 9 százalékra esett ez az arány.

A játékok a leggyakoribbak, az üzenetküldő felületbe építhető alkalmazásgyűjtemény 25,9 százalékát teszik ki, majd ezt a szórakoztató appok követik 17,4 százalékkal. A közösségi hálózatok, a fotó-videó, életmód, produktivitás, utazás és oktatás beépített alkalmazásai 3-6 százalékos arányokkal. A sor végén például a hírek, időjárás vagy navigációs szolgáltatások találhatóak, amelyeknek egyébként egy chatfelületbe építve is lehetne jelentősége, de ezek szerint a fejlesztőik kevésbé látták benne a lehetőséget. A kategóriák ellenére azonban a felületre belépve is szembetűnő, hogy a letölthető appok nagy része csak az üzenetekhez használható matricacsomag

Forrás: hwsw.hu
még több Aktuális
Csekély mértékben változott, de vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben mára..
Egy nyugdíjas férfi az Euro Jackpot magyar nyertese, akit hét milliárd forintot vihetett haza.
Magyarországon az édesanyákat, nagymamákat, nevelő anyukákat május első vasárnapján köszöntjük..
A Magyar Védőnők Egyesülete szeretné elérni azt is, hogy a munkában eltöltött időt figyelembe..
Fazekas Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy a klímaváltozás, a népességnövekedés, az átalakuló..
Trump Michael Flynn után elmozdította a Nemzetbiztonsági Tanácsából Kathleen Troia McFarland helyettes..
még több hír
NAPIbulvár
A műsorvezető szereti teljesen lefoglalni magát. Két gyermek mellett ez nem is olyan lehetetlen. Most egy..
Az amerikai énekesnő és az F1 háromszoros világbajnok pilótája jól ismerik egymást. Számos..
Az énekes nagyon büszke a családjára, és persze imádja kislányát Suzy-t. Azonban a Tele Novellának..
NAPIAktuális
Csekély mértékben változott, de vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben mára..
Egy nyugdíjas férfi az Euro Jackpot magyar nyertese, akit hét milliárd forintot vihetett haza.
Magyarországon az édesanyákat, nagymamákat, nevelő anyukákat május első vasárnapján köszöntjük..
NAPIsport
A Nemzeti Sport információi szerint az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata ma jelenti be, hogy..
A 13 éves ráckevei motokrosszos megnyerte a hollandiai Arnhemben a szuperkrossz Európa-bajnokságot.
Simon Higby és Clara Prior olyan kiegészítőt készített, ami pontosan úgy néz ki, mintha egy..
kapcsolódó
24 óra
CSAK RÖVIDEN
aktuális
?
KATEGÓRIÁK
siccpasik
napiászonline
Kövess minket!