|
Elővették Molnár Lajos régi kórház-ötletét
2007. augusztus 01., szerda 09:15
Annak a mamutkórháznak az ötletét vette elő a fővárosi önkormányzat, amelyet évekkel ezelőtt még Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter dolgozott ki. A tervek szerint a Nagyvárad téren felhúzott komplexumba költözhetne a Szent László, a Szent István, a Merényi és a Heim Pál kórház, valamint a SOTE egy része. Arról, hogy a terv megvalósul-e, októberben születhet döntés.
Négy budapesti kórház összevonásával egy új mamutkórház felépítését tervezi a főváros - mondta az [origo]-nak Horváth Csaba, az egészségügyért felelős MSZP-s főpolgármester-helyettes. A tervek szerint a Heim Pál Gyermekkórház, a Merényi Kórház, a Szent László, valamint a Szent István Kórház költözne a Nagyvárad téren 2009-re felépülő komplexumba.

A terveket évekkel ezelőtt Molnár Lajos korábbi egészségügyi miniszter vetette papírra, amikor még az István kórház igazgatója volt - mondta Szolnoki Andrea, a főváros egészségügyi bizottságának SZDSZ-es elnöke, aki szerint a főváros mindig pártolta a koncepciót. Ennek lényege: mind a négy kórház jelentős felújításra szorul, amely csak a Heim Pál Kórház esetén 16 milliárdot tenni ki. Ennél pedig jóval olcsóbb lenne, ha a kórházak egy új intézménybe költöznének. Ez a tervek szerint 30-40 milliárd forintba kerülne.
Horváth Csaba szerint mivel a Semmelweis Egyetem (SOTE) a közelben van, femerült az is, hogy a klinika egy része is az épületben kapna helyet. Arról, hogy a koncepció megvalósul-e, októberben születhet döntés, addig még hatástanulmányok készülnek. A döntéshez a főváros mellett szükség van a Pénzügyminisztérium és a SOTE-t fenntartó oktatási tárca jóváhagyására is.
Forrás: origo.hu
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gyalogos, motor, baleset, gyilkos, kegyelem, börtön, részeg, sikertelen vizsga, ironman, josef ajram, kiszáradt, összeesett, kórház, mentő, gázolás, Lilu, Gálvölgyi Jánbos, Madarász utcai kórház, fűnyíró, kigyulladt, testi sértés, bántalmazás, Enying, muamba, szív, halál, jogosítvány, félegyháza, Bolton, Muamba, szívinfarktus, Tottenham, felújítás, államosítás, damu roland, Dobrádi Zsolt, ökölvívó, agyhártyagyulladás, vonat, furgon, Mátészalka, Gacsály, terhes nő, kisbaba, motoros, autós, Baja, előzés, Marcali, gyermekosztály, egészségügy, Stohl András, kislánya, Franciska, betegség, kórházi ágy, csökkentés, komárom, aktív gyógyítás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|