Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Előzetesben a romagyilkosságok gyanúsítottjai
MTI
2009. augusztus 24., hétfő 11:28
Nincs halasztó hatálya a romagyilkosságok vizsgálatára nézve annak a ténynek, hogy az előzetes letartóztatásba helyezett négy férfi közül hárman fellebbeztek a kényszerintézkedés ellen - közölte a Pest megyei főügyész hétfőn az MTI-vel.

Birtalan Örkény elmondta, hogy a Legfőbb Ügyészség a Pest Megyei Főügyészséget jelölte ki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozati tevékenységének felügyeletére, így ez a szerv hivatott áttanulmányozni a romákat ért támadássorozat felderítése közben összegyűlt temérdek iratanyagot is. A munka már elkezdődött - tette hozzá a főügyész, aki szerint minden bizonnyal azért kerül Pest megyéhez a felügyeleti jog, mert a romák elleni, egymással összefüggő bűncselekmények első helyszíne a Pest megyei Galgagyörk volt, később pedig egy másik Pest megyei településen, Tatárszentgyörgyön is rátámadtak egy cigány családra. Ez utóbbi támadás két halálos áldozatot követelt. Birtalan Örkény közölte, hogy a támadásokkal, illetve gyilkosságokkal gyanúsított, Debrecenben elfogott négy ember előzetes letartóztatására a Pest Megyei Főügyészség tett javaslatot. Hozzáfűzte: annak, hogy hárman fellebbeztek a kényszerintézkedés ellen, nincs halasztó hatálya a nyomozásra nézve, melynek törvényességét szintén a megyei főügyészség ellenőrzi. A főügyész úgy fogalmazott: nagy a valószínűsége annak, hogy a későbbi, vélhetően igen hosszadalmas büntetőeljárást a Pest Megyei Bíróság folytatja majd le.

Augusztus 20-áról 21-ére virradóra egy debreceni szórakozóhelyen, illetve egy magánlakásban hat férfit fogtak el, közülük négyet vasárnap előzetes letartóztatásba helyeztek. A rendőrség gyanúja szerint ők négyen követték el tavaly nyár óta azt a kilenc támadást, melyek célpontjai romák voltak, s amelyekben összesen hatan haltak meg. A gyanúsítottak köre egyes rendőrségi nyilatkozatok szerint még bővülhet.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier