|
Előzetesben marad Wieszt János
MTI/FN
2010. oktober 18., hétfő 11:12
December közepéig meghosszabbította a bíróság a vesztegetéssel gyanúsított Wieszt János, volt szocialista politikus előzetes letartóztatását.
"A Budai Központi Kerületi Bíróság 2010. október 13-án hozott végzésében a fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt (...) indult büntetőügyben meghosszabbította W. János gyanúsított előzetes letartóztatását" december 16-ig - tudatta a Fővárosi Bíróság hétfőn.
A Wieszt-ügy május 20-án pattant ki. Az Index.hu-n megjelent videofelvétel alapján a Fidesz XI. kerületi szervezete kétmilliós csúszópénz elfogadása miatt jelentette fel Wieszt Jánost, az MSZP akkori helyi frakcióvezetőjét.
A kerületi bíróság október 13-i nem jogerős döntésében két hónappal, december 16-ig hosszabbította meg Weiszt fogva tartását azzal az indokkal, hogy fennáll a tanúk befolyásolásának veszélye.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
abortusztabletta, MSZP, magzati védelem, mszp, választások, telefonadó, távközlési adó, parlament, áder, államfő, országgyűlés, döntés, semjén, göncz, holokauszt, áldozatok, élet menete, szemétszállítás, díj, áremelkedés, szobor, károlyi, kossuth tér, esztergom, népszavazás, érvénytelen, Hiller, oktatás, diploma, hamis, aláírás, feljelentés, képviselők, egykulcsos adó, kereset, fizetés, adókedvezmény, családi, fegyveres testület, késés, miskolc, gyalog, éhségmenet, munkanélküliség, tüntetés, BKV, megmentés, tulajdonosi kölcsön, támogatás, korhatár előtti nyugdíj, szolgálati nyugdíj, Lázár, Szanyi Tibor, figyelmeztetés, sértés, közösségi, Budaházy, Molotov, terrortámadás, Pálffy, köznevelési törvénytervezet, KDNP, Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc, LMP, Mesterházy, Pintér, rendőrség, nyugdíj, Gyurcsány, pártkongresszus, rezidens, felmondólevél, Szócska, frakció, Demokratikus koalíció, márkatermékek, fogyasztóvédelem, OKSZ,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|