|
Elromlottak a szavazógépek a parlament szerdai ülésén
Független Hírügynökség
2010. november 10., szerda 15:03
Az Országgyűlés szerdán megszavazta a 98 százalékos különadóról, valamint az Alkotmánybíróság hatáskörének változásáról szóló törvényjavaslatokhoz benyújtott módosító indítványokat. A vonatkozó törvények és az alaptörvény módosításának zárószavazása jövő kedden lesz.
Az elfogadott módosítás szerint alkotmányos alapjogokat érintő kérdésekben mégis lesz normakontrollra lehetősége az Alkotmánybíróságnak a költségvetést, az adókat és a járulékokat érintő törvények ügyében is.
Az eredeti javaslat szerint azokban a kérdésekben, amelyekben nem lehet országos népszavazást kiírni - így a költségvetést és adókat érintő törvények - az Alkotmánybíróságnak sem lett volna döntési hatásköre. A szerdán elfogadott módosítás értelmében azonban mégsem kötik össze a népszavazások ügyével az alkotmánybírósági hatáskörök ügyét. A 98 százalékos különadóról szóló törvény elfogadott módosítása szerint a nagy összegű végkielégítések meghatározott részének 98 százalékos adóját nem vetik ki a nyugdíjba vonulók járandóságára, egyébként a munkavállalók 3,5 millió forint fölött fizetik meg ezt a terhet, és nem számít bele a szabadságmegváltás. Az állami, önkormányzati vezetők és az állami, illetve önkormányzati tulajdonban lévő cégek vezetői esetében marad a 2 millió forintos határ, és beleszámít a szabadságmegváltás is. A rendelkezés ugyanakkor öt évre, vagyis a 2005-ös adóévre visszamenően lesz hatályos.
Az Országgyűlés elnöke korábban megszakította az Alkotmánybíróság jogkörének módosításáról és a különadó visszamenőleges hatályáról tartott parlamenti szavazást és összehívta Házbizottság rendkívüli ülését szerdán, mert zavar támadt a módosító javaslatok szavazása során. A parlamenti szavazáskor - egy szavazat híján - nem volt meg az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többség, ám több képviselő jelezte, hogy nem működött a gépe. Balczó Zoltán az Országgyűlés alelnöke azonban nem rendelt el újabb szavazást, mert a szavazógépeket korábban egy próbaszavazáson ellenőrizték, és akkor senki sem jelzett problémát.
Házbizottság úgy döntött, hogy figyelembe veszik a szavazógép által nem rögzített szavazatokat is, mert a képviselők idejében jelezték gépük meghibásodását.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
születésszám, halál, népesség, demográfia, kétéltű, vízibusz, Duna, motorhiba, abortusztabletta, szócska miklós, egészségügy, médiatörvény, Európ Tanács, rádió, televízió, Navracsics Tibor, Darák Péter, Kúria, Cozma-ügy, telefonadó, távközlési adó, parlament, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, schiffer, lmp, vecsés, támadás, áder, államfő, sándor-palota, schmitt, autó, védelem, testőr, országgyűlés, döntés, szja, egy százalék, vallás, egyház, felekezet, UD Zrt., Dávid Ibolya, Szilvásy György, felmentés, Jaksity Kata, családon belüli erőszak, AVON, Réthelyi Miklós, Balog, Nefmi, fidesz, metró, tarlós, 2014, holokauszt, áldozatok, élet menete, új, kiderül, választás, ház, nokia, állásbörze, elbocsátottak, iványi, gyurcsány, koalíció, párt, telenor,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|