|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Elzárták a gyerekeket a világ elől
hir24.hu 2011. november 29., kedd 12:18
Két kiskorút vettek el egy prágai családtól, mert a gyerekeket elzárva nevelték a külvilágtól. A kicsik otthon születtek, orvos sem látta őket sosem.
A Mladá fronta Dnes című cseh napilap beszámolója szerint a szüleik egyszer sem engedte ki „a gonosz külvilágba” a lakásukban született gyermekeket, akiket gyakorlatilag szobafogságban neveltek. A három éves fiú és a másfél éves lány otthon született, nem szerepelnek semmilyen hivatalos nyilvántartásban és sosem látta őket orvos. A cseh hatóságok közlése szerint a gyerekek fizikailag láthatóan egészségesek és jól tápláltak, szellemileg azonban nyilvánvalóan sérültek. A lapban megjelent beszámoló szerint a lakásban egy játékot sem találtak, a gyerekek lábán soha nem volt cipő, és nem tudtak evőeszközökkel enni. "A szülők meg voltak győződve róla, hogy gyermekeiknek mindent megadtak, amit kell, s úgy vélték, a lehető legjobban törődnek velük" - mondta a lapnak Katerina Jechová, a Prága-belvárosi tanács szociális ügyekkel foglalkozó tagja. Elmondása szerint a szülők egy alternatív életmód elkötelezettjei, és a gonosz külvilágtól akarták megvédeni gyermekeiket. A szülők ugyanakkor állítólag teljesen elveszítették érdeklődésüket a gyermekeik iránt, miután azokat idegen emberek is megérintették. A gyermekeket először a prágai Thomayer kórházba szállították, majd a kivizsgálások után pótcsaládhoz kerültek. Az újság úgy tudja, hogy azóta a nagyszülők vették őket gondozásba. Azt egyelőre nem tudni, hogy az illetékes hatóságok kezdeményeztek-e büntetőeljárást a szülők ellen.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
Kim Dzsong Il, munkatábor, elzárás, gyászesemény, pénzbírság, helyszíni bírság, szabálysértés, éjjeli pillangó, kéjelgés, utcalány, börtön, hajléktalan elzárás, Borsod, bűnügy, lopás, kukorica, Rendőrség, vesztegetés, kávé, rablás, ítélet, büntetés, borsod, lindsay, lohan, prostitualt, kurva, turelmi, rona, utcalany, prostitucio, Víz, OPIN, nincs, felháborító, KurvaProstituáltElkapták, FatolvajokatFogtakEl, tejdemonstráció, KieferSutherland, szexfüggőség, szobafogság, kisfiú, vb, Szász Kitti, sport, freestyle, győzelem, arany, ezüst, triatlon, eagle award, prága, ruzyne, repülőtér, díj, hargitai bea, póker, verseny, nyeremény, szöszi,
|
|