Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Emberkereskedelem! Nyolcvanezerért vette meg az intézetis lányt
kisalfold.hu
2010. július 08., csütörtök 14:16
Jogerősen hét és fél év börtönre ítélte csütörtökön a Győri Ítélőtábla azt a Zala megyei férfit, aki prostitúcióra akart kényszeríteni egy fiatalkorú, állami gondozott lányt

A. Alexandráért 80 ezer forintot adott egy másik férfinek, akit többek között ezért 5 év fegyházra ítéltek. A. Alexandra 2007-ben egy Zala megyei diákotthon lakója volt, rendszeresen megszökött. Rövid ideig ismeretlen helyen tartózkodott, majd F. Gyulához kerül, aki megkérte H. Istvánt, hogy A. Alexandrát vigye haza. H. István ekkor telefonon felvette a kapcsolatot K. Zoltánnal, akinek eladásra kínálta a sértettet. K. Zoltán 80.000 forintos vételárat ajánlott a lányért, azzal, hogy ezt az összeget csak akkor hajlandó megfizetni, ha igazolják, hogy 2008. szeptemberében betölti a 18. életévét.

Szándéka egyértelmű volt: Alexandrát prostituáltként dolgoztatja, vele részben kitartja magát. Az "adásvétel" megtörtént, annak is dacára, hogy H. István pontosan tudta a lányról, hogy még igen messze van a 18. évtől. K. Zoltán többeknek ajánlotta fel Alexandrát, végül nem sikerült úgymond "kiközvetíteni."

Az elítélteket többek között emberkereskedelem miatt mondták ki bűnösnek, K. Zoltánt 7 és fél év, H. Istvánt 5 év fegyházbüntetésre ítélte dr. Nagy Zoltán tanácsa. Az ítélet jogerős.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier