|
Emelkedő árak és újításak a Balatonon
MTI
2009. május 23., szombat 10:00
A balatoni strandok egy része idén újdonságokkal - többi között sportpályával, új játszótérrel - fogadja a vendégeket, a fizetős strandokon a belépőjegek ára részben emelkedik, az áfaemelés után pedig a büféárak növekedésére lehet számítani - mondta Győrffy Árpád, a Balatoni Turisztikai Szolgálat által működtetett Balatontipp szerkesztője szombaton. Miközben a kedvező időjárás és felmelegedett víz miatt már sokan fürdenek a Balatonban, a strandok egy része még csak készül a nyitásra.
A fizetős strandok többségéért csak a pénztárnyitáskor, pünkösd után kell fizetni, egy részüknél a tavalyinál magasabb árat. Balatonalmádiban a város nagystrandján tavalyhoz képest 18 százalékkal emelték, így 450 forint a felnőtt belépők ára. Újdonságként árnyékolókat szereltek fel a káptalanfüredi városrész strandján is a játszótereken.
Balatonfüreden az új árakról az idén is csak a főszezon előtt döntenek. Zánkán változatlan belépőárakkal - a felnőtt 400-, a gyerek 200 forintba kerül - és ingyenes parkolási lehetőséggel várják a strandolókat. A főszezonban a gyerekek részére kézműves foglalkozásokat szerveznek.
Keszthelyen a Városi strandon a gyerekbelépő nem változik, a felnőttek jegyét 12,5 százalékkal, 900 forintra emelték, amivel utolérték az eddig legdrágábbnak számító siófoki strandbelépő-árakat. Ezért az összegért sok olyan ingyenes szolgáltatást biztosítanak - például fürdőmedence, napozóágyak használata - ami máshol többnyire nincs, vagy fizetni kell érte. Keszthely másik két strandján (a Helikonon és a Libáson) hasonló arányú emeléssel, 550 forint lesz a felnőtt belépő ára.
Balatonszárszón és Balatonföldváron 2009-ben is ingyenesek a strandok. A strandok büféárai többségükben eddig nem változtak a tavalyi árakhoz képest, de az áfaemelés bevezetése után mindenütt némi áremelkedésre lehet számítani - közölte Győrffy Árpád.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Kasza Tibi, Szente Vajk, Balaton, Symbol, tragédia, balatonfőkajár, baleset, rendőrség, orgazda, gépkocsi feltörés, elfogás, polgárdi, m7, lepsény, kamion, zimány, balaton, nyár, szerelem, rendőr, nyaralás, lopás, feltörés, spornap, balatonfüred, unix, Lilu, Gálvölgyi Jánbos, Madarász utcai kórház, éttermek, értékelés, elsők, üdülés, szezon, sekély, hajó, gyurcsány, szakdolgozat, plágium, gyilkosság, balatonakarattya, kulcs, mészárlás, győr, pécsi egyetem, lakástűz, Nyíregyháza, holttest, vonatgázolás, Gyömrő, Balatonkenese, várpalota, cslaádi ház, kigyulladt, ég, osztrák, verekedés, szórakozóhely, halál, internet, csalás, rablás, társkereső, karambol, autó, hóátfúvás, hideg, kihűlés, iskola bezárás, fagyhalál, kézilabda, döntő, kupa,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|