Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Enyhén javulnak az európai turizmus kilátásai
MTI
2010. március 10., szerda 08:17
Bizonyos jelek szerint enyhén javulnak az európai turizmus kilátásai - ez derül ki az EU közvélemény-kutató intézetének, az Eurobarométernek a frissen közzétett jelentéséből. A 30 ezer megkérdezett európainak - nem csupán EU-polgároknak - csak 21 százaléka állította, hogy idén "csaknem bizonyosan" nem utazik sehova üdülni, míg tavaly 33 százalék nem utazott sehova. A derűlátást illetően azonban óvatosságra int, hogy 28 százalék egyelőre nem döntött arról, hol fog üdülni. A turizmus az egyik legfontosabb szolgáltatási szektor Európában: a GDP 5 százalékát adja és a foglalkoztatottak 6 százalékának ad munkát.

Az európai polgárok növekvő arányban - 57 százalékban - hagyományos turistacélpontokat kívánnak felkeresni, miközben 28 százalék mondja, hogy szívesebben keresne fel viszonylag ismeretlenebb helyeket. Miközben tavaly az európai polgárok mintegy kétharmada utazott el valahová, a szóródás jelentős: ez a mutató a norvégoknál 84, a finneknél 83, a hollandoknál 79, az íreknél 78 százalék volt. A lista alján kelet-közép-európai országok - Magyarország (57 százalék), Lettország (54 százalék), Románia (51 százalék), valamint dél-európai országok - Málta (58 százalék), Portugália (48 százalék), Olaszország (44 százalék) vannak.

Azok aránya, akik azt mondják, idén aligha utaznak bárhová, Törökországban a legmagasabb: 44 százalék. A magyarok 40, a szlovákok 36, az olaszok és a máltaiak 35-35 százaléka nyilatkozott így.

 A legnépszerűbb úti cél Spanyolország volt és marad - idén 10,4 százalék tervezi, hogy ezt az országot keresi fel -, majd Franciaország (9,9 százalék) és Olaszország (9,2 százalék) következik. Az utazást tervezők 32 százaléka saját országán belül kíván valahova elmenni.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier