|
Erősen negatív a viszony a cigánysághoz
MTI
2009. május 04., hétfő 08:05
A társadalom továbbra is erősen negatívan viszonyul a cigánysághoz; a cigányok és nem cigányok viszonyának javítását elsősorban a cigányságtól, illetve a kormánytól várják - olvasható a Progresszív Intézet által a Publicus Intézettől megrendelt közvélemény-kutatásban.
A dokumentum szerint 2008 októberéhez képest 2009 áprilisára 81 százalékról 82 százalékra nőtt az "erőszakos asszimiláció" támogatóinak aránya, vagyis akik szerint a cigányokat rá kellene szoktatni arra, hogy ugyanúgy éljenek, mint a nem cigányok. Tavaly októberhez képest szintén nőtt azok aránya, 82-ről 84 százalékra, akik szerint a cigányok gondjai megoldódnának, ha elkezdenének dolgozni.
A Publicus Intézet szerint ez az adat arra világít rá, hogy a megkérdezettek négyötöde szerint a cigányok nem szeretnek dolgozni, és ez a legfőbb oka hátrányos helyzetüknek is. Ezt a problémát egy másik kérdés segítségével is vizsgálta az intézet, miszerint a cigányok gondjai végre megoldódnának, ha kapnának munkát. Ekkor már csak 65 százalék gondolja úgy, hogy nem a munka hiánya a probléma a cigányok hátrányos helyzetét illetően.
A megkérdezettek 46 százaléka vélte úgy, hogy vannak olyan bűncselekmények, amelyeket leginkább cigányok követnek el, ezért a büntetőjogban külön szabályokat kellene alkalmazni rájuk. A Publicus Intézet szerint az erre a kérdésre válaszolók lényegében azon az állásponton vannak, hogy létezik "cigánybűnözés".
A megkérdezettek 74 százaléka elutasítja azt a gondolatot is, amely szerint a roma kisebbség helyzetén pozitív diszkriminációval lehetne segíteni. A kutatás összegzése szerint a megkérdezettek 80 százaléka úgy gondolja, hogy ő személy szerint nem tudna tenni a rossz viszony javulásáért.
Az intézet összegzése szerint az egyéni felelősség kérdésének lényegében mindennemű hárítását igazolja az is, hogy a megkérdezettek arra a kérdésre, hogy ki tudna javítani a cigányok és nem cigányok viszonyán, első helyen magukat a cigányokat jelölik meg, majd mindjárt ezután a kormányt.
Eddigi hozzászólások:
| kisis - 2009-05-04 11:35:00 |
A c.igánybűnőzés igenis létezik!-a saját bőrömön tapasztaltam, mert egy redvás munkából hazamenet még február végén megtámadott. Azóta is betegállományba vagyok, és ne várja senki töllem azt, hogy ezek után jóérzéssel gondoljak a c.igányokra!
Addig míg az ember nem lesz részese az ő bűnőzésüknek másképp gondolja a médiába megjelenő híreket. Sokban felelös a kormány és a cigányképviselet is. Segélyekből lopásból rablásból tartsák el magukat és népes familiájukat. Ritka amelyik munkával keresi a kenyerét.
Amióta itthon vagyok volt időm mindennek utána nézni, és nem alaptalanúl írtam le mindezt!
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
Nincs kapcsolódó cikk
 |
cimkefelhő |
 |
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|