Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Ezentúl kedvezményes vízummal mehetünk Kuvaitba
2007. november 06., kedd 12:45
Kuvait ezentúl a magyar állampolgárokra is kiterjeszti a kedvezményes vízumkiadási rendszert, azaz a jövőben a magyarok az arab ország repülőterén, illetve kikötőiben is kaphatnak beutazási engedélyt. Ezt a kuvaiti külügyminiszter közölte, amikor Budapesten magyar kollégájával, Göncz Kingával tárgyalt.
 Mohammad Sabah Al-Salem Al-Sabah sejk, akinek személyében 35 év óta először látogatott Magyarországra az öbölmenti állam diplomáciájának vezetője, a megbeszélésen külön is köszönetet mondott azért a támogatásért, amelyet a magyar fél az iraki invázió idején és után nyújtott országának. Mint rámutatott, azóta is ez a Kuvait melletti politikai kiállás, az ország felszabadításában való részvétel, az ENSZ BT nem állandó tagjaként játszott konstruktív magyar szerep, az Irak ellen hozott szankciók következetes betartása, a megszállás következményeinek felszámolásához történő magyar hozzájárulás jelentik a kiváló kétoldalú kapcsolatok politikai alapját.
 
Göncz Kinga felvetésére a felek egyetértettek, hogy elsődleges érdekünk s célunk a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi és befektetési együttműködés erősítése, fejlesztése. A magyar külügyminiszter javasolta, hogy Kuvait küldjön a kérdéssel foglalkozó szakembert frissen megnyílt budapesti nagykövetségére. A kuvaiti partner elismeréssel szólt a magyar oktatási rendszerről, és jelezte, növelni kívánják a hazánkban tanuló diákok számát. Mindketten szorgalmazták, hogy az Európai Unió és az Öböl Együttműködési Tanács (ÖET) közötti szabadkereskedelmi megállapodást létrehozó tárgyalások – 16 évi tárgyalás után – eredményesen lezáruljanak, s hogy mielőbb sor kerüljön a megállapodás aláírására. A megbeszélésen szóba került, hogy Kuvait várja a magyar miniszterelnököt, illetve, hogy az arab ország emírje a jövő évben Budapestre készül.
Nemzetközi kérdésekben teljes volt a nézetazonosság a felek között. A két külügyminiszter megvitatta a közel-keleti rendezés kilátásait, áttekintette az iraki helyzetet, kiemelve, hogy Irak belső stabilitása kulcsfontosságú az egész térség békéje és biztonsága szempontjából. Iránról szóval megállapították: rendkívül fontos, hogy Irán engedélyezze nukleáris programja teljeskörű ellenőrzését, és megmaradjon a nemzetközi közösség egysége a katonai célú hasznosítás megakadályozását illetően.
 
 
Forrás: orientpress.hu
 
 
 
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier