|
Farkas Bertalan:remélem, lesz még magyar űrhajós!
NapiászOnline/Sedró János
2010. június 03., csütörtök 14:38
Bárki kipróbálhatta az eredeti űrkapszulát a Közlekedés Múzeum állandó kiállításán
Éppen 30 éve, 1980. május 26-án indult az űrbe Farkas Bertalan a Szojuz-36 szovjet űrhajó fedélzetén. Az első magyar űrhajós akkori űrrepülő-társaival látogatott ki a Magyar Műszaki és Közlekedés Múzeum Repüléstörténeti és Űrhajózási Állandó Kiállításán. Magyarország Farkas Bertalan űrütazásával a nemzetek sorában hetedikként lépett ki a világűrbe. A nemzetközi személyzet egyhetes programjában a Szaljut-6 űrállomáson több magyar kísérlet is szerepelt, így vizsgálták, hogyan képződik az emberi szervezetben kozmikus körülmények között az interferon fehérje.
A nagy esemény idővel feledésbe merült, a rendszerváltozás elsodorta már a tizedik évforduló megünneplését is. Farkas Bertalan 1986-tól az MTA Interkozmosz Tanács kutatócsoportjának munkatársa, mérnök ezredes, 1995-től dandártábornok, a honvédség repülőszemlélő-helyettese volt. 1996-ban katonai attasé lett az Egyesült Államokban, 1997-ben nyugállományba vonult.
Azóta a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen kutatómérnökként katonai környezetvédelemmel foglalkozik. Farkas Bertalan nosztalgikus hangulatban járta végig a kiállítást és elmondta: szerinte szükség van az űrturizmusra, hogy az emberek lássák, a világ, amiben élnek milyen törékeny.
- Remélem, lesz még magyar űrhajós – tért ki a NapiászOnline.hu Anettka űrutazását firtató kérdése elől.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
űrutazás, James Cameron, Oroszország, vérnyomás, űrutazás.kezelés, feher, anettka, media, kiszel tünde, károly, szujó zoltán, gerencsér, tomi, botrány, nap-kelte, gerencser, napkelte, GerencsérTomi, Gerencsér, Sztárhíradó, TabuTv, Anettka, Anettka Rezső, KiszelTünde, Anettka GyurcsányFerenc, Anettka Váncsa, DelhusaGjon Cini ZalatnaySarolta,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|