Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Félelem járja be Magyarországot
hirado.hu
2011. június 02., csütörtök 16:50
Mesterházy Attila szerint félelem járja be az országot: a kormány embereket félemlít meg, bocsájt el vagy bélyegez meg csak azért, mert másképp gondolkodnak.

A szocialisták elnök-frakcióvezetője ezt csütörtökön Püspökladányban, az ellenzéki párt részországgyűlésén mondta. Mint fogalmazott, a szocialista pártnak ebben a helyzetben az a dolga, hogy beszéljen ezekről a dolgokról és alternatívát nyújtson a társadalomnak. Kijelentette: Magyarországon a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt nem lesz, hanem már van szociális válság. Ennek oka szerinte az, hogy a kormány az általa preferált társadalmi osztályoknak kedvez, de a legnehezebb körülmények között élőkön nem segít, sőt egyre több terhet ró rájuk.

A mintegy hetvenfős hallgatóság előtt Mesterházy Attila közölte, egyetért az Orbán Viktor kormányzati évértékelőjén mondottak közül azzal, hogy "az elmúlt egy év kormányzati teljesítménye nem lesz elég a következő három évre". Értékelése szerint ugyanis a kormány "gazdasági zsákutcába, szociális válságba" taszítja az embereket. A Leghátrányosabb helyzetben lévőkért címmel megrendezett összejövetelen éppen ezért igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy a kormány cserben hagyta a vidéket, a legnehezebb helyzetűek képviseletéről lemondott - mondta a pártelnök. Megítélése szerint a kormány nemcsak elfogadja a létező társadalmi és regionális különbségeket, hanem még növeli is azokat. A Fidesz ezzel éppen azt teszi tönkre, ami a legfontosabb és a legértékesebb Magyarországon: az emberi erőforrást, a magyar embereket - húzta alá.

Az MSZP frakcióvezetője végül képviselőcsoportja tagjaitól azt kérte: "ne ijedjünk meg a baloldaliságunktól! (...) Elvtársak, barátok, bajtársak az a dolgunk, hogy merjünk baloldaliak lenni!" Az eseményt követő sajtótájékoztatón Mesterházy Attila az MTI kérdésére, hogy az elhangzottakkal egyben elveti-e a Gyurcsány-platform állásfoglalását a párt balra fordulása ellen, annyit mondott: "én az ülésen Gyurcsány Ferencet idéztem, és nagyon egyet tudok érteni az ő korábbi mondataival, miszerint merjünk baloldaliak lenni".

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier