|
Feljelentette az ügyvéd a romák táborba zárását javasló képviselőt
NapiászOnline / Vörös Viktória
2010. szeptember 21., kedd 13:41
Dr. Dániel Péter ügyvéd még augusztus 26-án tett büntető feljelentést ismeretlen tettesek ellen, közösség elleni izgatás bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Az ügy azóta a Központi Nyomozó Főügyészséghez került, akik a mentelmi jog felfüggesztését kezdeményezhetik
Az ügyvéd a Jobbik miskolci polgármester jelöltje, Szegedi Márton ellen tett feljelentést korábban azon kijelentések, illetve az e tárgyban később kiadott Jobbikos pártközlemény tartalma miatt, melyek értelmében a hazai roma társadalom bizonyos tagjainak a „táborba” zárását javasolták, illetve azt, hogy bizonyos esetekben a táborba zárt romákat fosszák is meg a magyar állampolgárságuktól.
A feljelentés alapján megindult a büntető eljárás, illetve a nyomozás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán. A nyomozás során a rendőrség megállapította, hogy ebben az ügyben más Jobbikos országgyűlési képviselő, nevezetesen Szegedi Csanád érintettsége is felmerül, mivel ő is ilyen tartalmú nyilatkozatokat tett egy pártközleményben, illetve sajtótájékoztatókon is.
A Rendőr-főkapitányság ezért a más nemzet vagy kisebbség elleni, közösség elleni izgatás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntető eljárást áttetette az eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező Központi Nyomozó Főügyészséghez. Mostantól a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja a nyomozást, illetve ő illetékes és jogosult az Jobbik érintett országgyűlési képviselőinek vonatkozásában a mentelmi joguk felfüggesztését kezdeményezni.
Eddigi hozzászólások:
| putyu - 2010-09-21 14:50:21 |
nem az ellen kellene az erőt fitogtatni aki tenne valamit, hanem azok ellen akik nem tesznek semmit
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
szegedi márton, jobbik, adóslista, tartozás, Navracsics Tibor, Darák Péter, Kúria, Cozma-ügy, Jobbik, Hit Gyülekezete, ajka, tiltakozás, mentelmi jog, tilki attila, schiffer, lmp, vecsés, támadás, rtl klub, tv2, mtv, tájékozódás, holokauszt, áldozatok, élet menete, szobor, károlyi, kossuth tér, mszp, sport, parlament, reform, politikus, esztergom, népszavazás, érvénytelen, Zöld Pardon, koncert, újra nyit, gárdista, avatás, hősök tere, BRFK, gazdálkodás, hiba, ÁSZ, diákhitel, tandíj, Hoffmann Rózsa, felsőoktatás, képviselők, egykulcsos adó, kereset, fizetés, BKV, megmentés, tulajdonosi kölcsön, támogatás, eurogames, budapest, melegolimpia, Tarlós, Keresztúri Farkas, balhé, jogászbál, verekedés, Kásás Tamás, vízilabda-válogatott, Kemény Dénes, idegengyűlölet, romagyűlölet, rasszizmus, romák, Gyöngyöspata, Új Magyar Gárda, lövések, Juhász Oszkár, jobbikos, lövöldözés, Morvai Krisztina, Gandhi Gimnázium, megyei önkormányzatok, állami tulajdon, Navracsics, MSZP, Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc, LMP,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|