|
Félrediagnosztizálták a vakbélgyulladást, meghalt a 20 éves fiú
MTI
2010. július 28., szerda 10:16
Belső vizsgálatot rendelt el a Pécsi Tudományegyetem egészségügyi centrumának vezetője, mert a napokban egy vakbélműtétet követően meghalt egy fiatalember az intézmény 400 ágyas klinikáján.
Kollár Lajos kedden az MTI-nek azt mondta, hogy a részletekről a vizsgálat végéig nem kíván nyilatkozni. Mindössze annyit jegyzett meg, hogy megítélése szerint a klinika dolgozói nem hibáztak. Az esetről a nol.hu számolt be. A 20 éves fiatalember apja a lap tudósítójának elmondta, hogy fia július 19-én este ment be a klinika ügyeletére, ahol a vérvizsgálat alapján gyulladást diagnosztizáltak, infúziót adtak neki, majd azzal bocsátották el, hogy fájdalmai várhatóan megszűnnek. A fiú állapota másnap javult, ám a következő két napon újra erősödtek a hasi fájdalmai, emiatt 22-én beszállították a klinikára. Ott megállapították, hogy perforált vakbélgyulladása van, s azonnal megműtötték, ennek ellenére a beteg – a perforáció nyomán kialakult fertőzés következtében – két nappal később meghalt.
Az apa úgy véli, hogy a klinika felelős fia haláláért, hisz ha az ügyeleten felfedezik a fájdalom okát, akkor még időben megműthették volna a beteget. A megfelelő ellátást az apa szerint gátolta, hogy az ügyeleten szakorvos helyett csak "szakvizsga nélküli gyakornok" látta el fiát. Kollár Lajos a nol.hu-nak azt mondta: a klinikán azzal bocsátották el a beteget (s ezt a papírjára is ráírták), hogy másnap menjen el háziorvosához. Ezt a páciens nem tette meg, pedig az ajánlott kontrollvizsgálattal megelőzhető lett volna a baj.
A centrum vezetője azt állítja, hogy az ügyeleten az említett napon is dolgozott tapasztalt szakorvos, és ő látta el a beteget. A 63 éves apa – aki egyébként ismert vállalkozó Pécsen – jogi elégtételt fontolgat. A férfi elmondta, hogy ő és felesége 18 évig vártak a gyermekáldásra, s a fiú volt a család egyetlen gyermeke.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Isaszeg, autóbaleset, bennégett, holttest, szombathely, szén-monoxid, mérgezés, fiatal lány, áldozat, Bordány, kórház, kerékpáros, havas út, berettyóújfalu, Egyiptom, tömegtragédia, futball, tüntetés, szurkolók, foci, halál, alicia, keys, Csorna, strandbaleset, per, focikapu, rádőlt, kisfiú, csongrád, rendőrök, öngyilkosság, idős nő, Costa Concordia, Fehér Sándor, magyar, sofőr, 44-es főút, halálos baleset, kisteherautó, Gina, GHB, Debrecen, drog, dizájner, Etiópia, merénylet, Sarah Bruke, síelés, baleset, közlekedés, 2011, madárinfluenza, Vietnám, H5N1, kacsatelep, óceánjáró, felborult, halottak, karambol, XI.kerület, Egér út, halálos, Noszlop, kutyatámadás, emberölés, gondatlanság, vonatgázolás, XVIII. kerület, uszoda, Salgótarján, tragédia, kislány, haláleset, Műszaki Főiskola, gyilkosság, zuhanás, 2009, videó, lakástűz, Miskolc, vezetékek, hiba, Wolf KAti, adakozás, adománygyűjtés, gyalogos, gázolás, Zalaegerszeg,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|