|
Ficsor: nem szüntették meg a fegyverbeszerző megfigyelését
MTI
2009. szeptember 09., szerda 08:10
Nem szüntették meg a romagyilkosságok egyik feltételezett elkövetőjének megfigyelését a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, amikor fegyverbeszerzésbe kezdett. Ficsor Ádám, a területet irányító tárca nélküli miniszter a szerdai Nap-keltében ezzel cáfolta a korábban a sajtóban ezzel kapcsolatban megjelent információkat.
Mint mondta, éppen akkor hosszabbították meg a figyelést, ám a következő hónapokban "semmilyen újabb adat vagy információ nem keletkezett". Jelezte ugyanakkor, hogy ha kollégájuk akkor alaposabban és körültekintőbben végzi a dolgát, akkor "nem lehet azt kizárni, hogy mégis találhatott volna megerősítő információt". Elmondta, azért állították le később a megfigyelést, mert munkatársai azt a következtetést vonták le, hogy az érintett "kifelé jön a szélsőséges világból, kivált bizonyos csoportokból". Hozzátette: valójában az érintettek csak "ezt láttatták magukról". Ezzel összefüggésben arra mutatott rá, hogy egy "jól konspirált, jól szervezett csoportról" van szó, ám nem igazak azok a hírek, amelyek szerint egyik kollégájuk is a csoport tagja volt. Mint mondta, határozottan ki lehet jelenteni, hogy nem volt beszervezett ügynök az érintettek között. Hozzátette: a keddi szakbizottsági zárt ülésen a Katonai Biztonsági Hivatal munkatársa is cáfolta, hogy ügynökük lett volna az egyik gyanúsított.
Ficsor Ádámot azért kérdezték minderről, mert augusztus 29-én az internetre felkerült egy háromoldalas dokumentum, amely szerint a romagyilkosságok egyik feltételezett elkövetőjét már korábban is figyelték a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, de amikor az fegyvervásárlásába kezdett, megszüntették a titkos adatgyűjtést. A másik gyanúsított pedig állítólag a Katonai Biztonsági Hivatal "titkos kapcsolata" volt.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Gyurcsány, frakció, Demokratikus koalíció, mszp, varju lászló, gyurcsány ferenc, fidesz, roma, gyilkossag, tuntetes, ovb, lendvai, ficsor, adam, FicsorÁdámÁllamiTámogatás, BajnaiGordon, RTL Klub, Csillag születik, Fluor Tomi, Immingrants, kiesettek, Valencia, Falcao, Atletico Madrid, Retro-parti, tisztelet társaság, Aradszky, Medveczky, Mark Webber, viaszszobor, Réti Nóra, megasztár, szűcs ádám, Adam Lambert, Washington, énekes, melegbár, Marosi Ádám, világkupa, nyitán, Usa, öttusa, Lakatos Yvette, Adams Comedy, szakítás, kapcsolat, kosárlabda, spanyol, bajnokság, Hanga, Manresa, sandler, Dereck Chisora, Vitalij Klicskó, box, Sapa Fehérvár, Linz, Osztrák jégkorongliga,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|