|
Fidesz: Bajnai Gyurcsányabb a Gyurcsánynál
hirado.hu
2009. április 20., hétfő 07:45
A Fidesz szerint a miniszterelnök által bejelentett csomag brutális, felhatalmazás nélküli, az intézkedések családok tíz- és százezreit fogja lehetetlen helyzetbe hozni - közölte vasárnap az ellenzéki párt szóvivője azt követően, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök ismertette a kormány válságkezelő programját.
"Egy soha, senki által semmire meg nem választott, ennél fogva illegitim miniszterelnök bejelentette, hogy mindenfajta felhatalmazás nélkül lenyomja az emberek torkán a minden eddiginél brutálisabb megszorításokat tartalmazó MSZP csomagot" - fogalmazott Szijjártó Péter sajtótájékoztatón. A Fidesz elnöki stábja vezetőjének szavai szerint ehhez ennek a kormánynak, ennek az embernek semmifajta felhatalmazása, semmifajta jogi vagy erkölcsi alapja nincs. Mint mondta - utalva arra, hogy a Bajnai-program keményebb, mint a Gyurcsány Ferenc által bejelentett bármelyik csomag -, Bajnai Gordon "Gyurcsányabb a Gyurcsánynál, (...) Bajnai 110 százalékig Gyurcsány". Közlése szerint, ez a megszorító csomag, ez az MSZP csomag minden eddigi csomagnál brutálisabb, és minden eddiginél brutálisabban bünteti az embereket, azokat az embereket, akik egyáltalán nem tehetnek arról, hogy Magyarország ilyen helyzetbe került.
A politikus "mélyen antidemokratikus jelenetnek" nevezte Bajnai Gordon bejelentését, hiszen - mint mondta - soha senki által semmire meg nem választott miniszterelnök bejelentéséről van szó. Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter azt hangsúlyozta: míg az MSZP-kormány a megszorításokban gondolkodik, ami rossz irány, addig a Fidesz gazdaságpolitikájában a gazdasági növekedésen van a hangsúly. A Bajnai Gordon által bejelentett egyes intézkedésekre vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta: a csomag egyes elemeiről felesleges beszélni.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
SzijjártóPéter, DraskovicsTibor, Per, Parlament, Polit, Fidesz, Adó, Ingatlanadó, SzijjartoPeter, SzijjártóPéter, Fidesz, NavracsicsTibor, BaráthPéter, képviselők, egykulcsos adó, kereset, fizetés, dubaj, rogán antal, munka, bkv, csőd, tiszatenyő, polgármester, orvvadászat, őzsuta, nyulak, diákhitel, államdósság, kecskefej, sopron, fidesz-iroda, ittas, férfi, elkapták, BKV, káosz, összeomlás, buszok, alkatrész, késés, áemelés, járatritkítás, tarifa, levágott, Fidesz iroda, Sopron, fidesz, munkahely, egymillió, munkanélküliség, Szájer József, lemondott, EP, LMP, felszólítás, Selmeczi, kiláncolták, tüntetnek, aktivisták,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|