|
Fidesz: eredménytelenek és feleslegesek a kormány megszorításai
MTI
2009. szeptember 28., hétfő 10:23
Nemcsak károsak a Bajnai-kormány megszorításai, de teljesen eredménytelenek és feleslegesek is - ennek bizonyítékaként értékeli a Fidesz a hétfőn nyilvánosságra hozott statisztikai adatokat.
A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint nőtt a munkanélküliség 2009. június-augusztusban. A 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 800 ezer, a munkanélkülieké 419 ezer volt, ami 9,9 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. Május-júliusban a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 811 ezer, a munkanélkülieké 407 ezer volt, a munkanélküliségi ráta pedig 9,7 százalék. Tavaly június-augusztusban a munkanélküliségi ráta 7,5 százalék volt. A Fidesz szerint a szocialisták alkalmatlanok a válság kezelésére, csak mélyítik a válságot, a munkanélküliség emiatt hamarosan 10 százalék fölé emelkedik - áll Cser-Palkovics Andrásnak, a párt helyettes szóvivőjének az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írja, a kormány a 2010-es költségvetéssel ugyanebben az irányban menne tovább, amiről már mindenki látja: nem tartható, sőt veszélyes. Az ellenzéki politikus úgy véli: az MSZP-kormánynak ezért azonnal vissza kell vonnia a költségvetést, és "végre félre kell állnia a változás útjából".
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
réthelyi, hoffmann, felsőoktatás, kresz, új, idén, mentelmi jog, tilki attila, telefonadó, távközlési adó, parlament, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, iskolabotrány, szigetszentmiklós, parkolás, rokkant, kósa, schmitt, autó, védelem, testőr, bölcsőde, ferencváros, építés, UD Zrt., Dávid Ibolya, Szilvásy György, felmentés, Széll Kálmán-terv, megszorítások, konvergencia, rtl klub, tv2, mtv, tájékozódás, áder, kövér, államfő, aláírógép, semjén, göncz, fidesz, tétényi éva, esztergom, testület, költségvetés, holokauszt, áldozatok, élet menete, kiderül, választás, ház, diák, lázadás, gimnázium, navracsics tibor, Batthyányi Kázmér Gimnázium, Mede Norbert, igazgató, Orbán Viktor, diplomamunka, megtiltás, szakdolgozat, Tugló, hajléktalan, dózerolás, kilakoltatás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|