Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Fidesz: Kinevezték az alpári kormányszóvivőt
Fidesz/MTI
2009. április 25., szombat 09:23
Szollár Domokost, a Budapest Airport eddigi szóvivőjét nevezte ki a válságkezelő kormány új szóvivőjének a miniszterelnök - közölte a kormányszóvivői iroda pénteken az MTI-vel. Szollár Domokos május 15-től Budai Bernadettel közösen látja el a szóvivői feladatokat.

Szollár Domokos az MTI-nek pénteken azt mondta, hogy óriási megtiszteltetésnek és óriási feladatnak tartja a kormányszóvivői posztot. Úgy fogalmazott: sokat vívódott, hogy elvállalja-e a felkérést, mert sosem vonzotta a pártpolitika. Hangsúlyozta: ugyanakkor úgy látja, ez a válságkezelő kormány viszont "egészen különleges csillagállás" alatt született, adott feladatra, és nem pártpolitikai szempontok befolyásolják a munkáját.

Szollár Domokos szerint így már szakmaivá és feladatorientálttá válik a kormányszóvivő munkája is.

Mint mondta: az új kormány és az új tisztségviselők megadják a lendületet, a hitelességet és az erőt ahhoz, hogy a válság kezelésével kapcsolatos megoldások megszülessenek. Hiszem azt, hogy egy csomó olyan dolgot meg lehet oldani, amelyekre korábban nem lett volna lehetőség - fogalmazott.

A leendő szóvivő kitért arra, az elmúlt öt évben az üzleti életben szerzett tudását és tapasztalatát szeretné kamatoztatni új posztján. Segíteni, támogatni szeretném ezt a kormányt őszintén, hitelesen, egyenesen - mondta Szollár Domokos az MTI-nek.

A Kormányszóvivői Iroda közlése szerint Szollár Domokos 2004 májusa óta dolgozott a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airportnál, először mint kommunikációs munkatárs, 2006-tól pedig a társaság kommunikációs vezetői és szóvivői teendőit látta el.

Szollár Domokos 2007-es tevékenységéért elnyerte a szakma, illetve az MTI által közösen adományozott "Az év szóvivője" címet. A leendő szóvivő történész és szociológus diplomáját 2000-ben szerezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán.

Örülni kéne, hogy lyuk van a fenekükön – mondta az újdonsült kormányszóvivő, Szollár Domokos, amikor korábbi cégénél a munkavállalók a jogaikért küzdöttek. Azt is hozzátette, hogy „le van petézve” a munkahelyüket, megélhetésüket féltő dolgozók követelésein.

A senki által semmire meg nem választott MSZP-SZDSZ-kormány tehát sikeresen kiválasztotta azt az embert kormányszóvivőnek, aki a leginkább megjeleníti a magyar családokat, a vállalkozásokat semmibe vevő szocialista mentalitást. A minősíthetetlen stílusú Szollár kinevezése bizonyíték arra, hogy a minden eddiginél brutálisabb megszorító csomagot kidolgozó MSZP és az illegitim miniszterelnök nemcsak durván megsarcolja, de mélységesen le is nézi az embereket.

Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier