Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Főiskolások és egyetemisták példás összefogása a vörösiszap károsultjaiért
NapiászOnline
2010. oktober 20., szerda 09:30
Több vidéki és az összes budapesti felsőoktatási intézmény hallgatói önkormányzata, diákszervezetei és vezetése a rendezvény mögé állt, 8 helyen pedig már szervezik az előzetes gyűjtést

Olyan jószívű magánszemélyek és cégek koordinálják a november másodikán a Testnevelési Egyetemen lebonyolításra kerülő eseményt, akik egyébként számtalan egyetemi és főiskolai buli és nagyszabású rendezvény, fesztivál szervezésében vesznek részt. Az ő szavukra azonnal megmozdultak a hazai könnyűzenei és klubélet közismert és közkedvelt alakjai, zenészek, zenekarok és lemezlovasok. Sőt, sokkal nagyobb számban jelentkeztek, mint amit a rendelkezésre álló egész éjszakás műsoridő lehetővé tesz. Az este nagyszabásúnak és emlékezetesnek ígérkezik, nem csak a szervezők, a fellépők, de a hallgatóság részéről is.

A fellépők sora még folyamatosan bővül, ám az már bizonyos, hogy ezen az éjszakán fellép Sterbinszky, Dévényi Tibi bácsi, Palotai, Animal Cannibals, Spigiboy, Ladánybene 27, Paso Sound, Náksi & Brunner, Revolution, O'neal, Whiteboy, Karmatronic, Poleposition, Soulja, Spy the Ghost, Folk Error, Gyurex, Mira, Blade - Tompi - Laca (BME Aallstarz), Moon, Antoos & Tebron és még sokan mások. Nincs főiskolai –egyetemi buli megfelelő alaphangulat nélkül, így aztán a rendezvényhez az italokat a szponzorok ellenszolgáltatás nélkül, vagy rendkívül kedvező áron ajánlották fel. Az italpultokban befolyt összeg is a rászorulókat illeti majd, de -szintén jólelkű támogatóknak köszönhetően- tombolán kisorsolásra kerülnek notebook-ok, telefonok és egyéb márkás, értékes műszaki cikkek is, az innen származó bevétel is a károsultak részére kerül majd hasznosításra.

A fellépők mellett a rendezvény teljes kiszolgáló személyzete ingyen dolgozik, így a pultokban, az ajtóknál és több fontos poszton önkéntesek dolgoznak majd, illetve a szükséges eszközök (hang- fény- és színpadtechnika, ledfalak, kordonok, sörpadok, mobilwc-k, sátrak) is mind-mind felajánlóktól ingyen érkeznek a rendezvényre.
8 felsőoktatási intézményben már előzetesen is szervezik az adományok gyűjtését, az összegyűlt pénzt a diákszervezetek képviselői a rendezvény helyszínén fogják beadni a közös kasszába.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier