|
Folyatódik a mélyrepülés az új autók piacán itthon
FH
2010. február 04., csütörtök 11:34
Várhatóan folytatódik a mélyrepülés az új autók piacán az idei év első felében is. Körülbelül 20 ezer új személygépkocsi és kis haszongépjármű forgalomba helyezése várható Magyarországon júliusig.
A felmérések szerint a fogyasztók még nem szívesen fektetnek ugyanis pénzt egy új autó megvásárlásába, így a fogyasztói bizalom visszatérésének hiányában az év derekáig biztosan nem jön el a régóta várt fellendülés. Az elmúlt évek újautó-eladási statisztikáiból és a társadalmi-gazdasági környezet adatainak elemzéséből kiderül, hogy 2010 első félévében várhatóan 20 ezer új gépjárművet adhatnak majd el az autószalonokban itthon. Valószínűleg ezúttal is lesznek erősebb hónapok, amikor a holtszezonnak számító januárhoz képest akár kétszeres mennyiségű autót is értékesítenek majd, de az elemzők szerint az első fél évben akár kétharmadával is csökkenhetne az eladások száma tavalyhoz képest.
A válság előtti években 200 ezer darab fölött volt az éves értékesítés, viszont 2009-ben ez már jócskán 100 ezer darab alatt maradt. A piackutatók első félévre vonatkozó előrejelzése alapján növekedésre továbbra sincs kilátás, sőt, ha a második félévben be is következik a kereskedők által várt fellendülés, az éves értékesítési eredmények bizonyosan a tavalyiak alatt maradnak. A legnagyobb veszteség várhatóan a piac legbővebb szegmensét, az alsó-közép kategóriát éri majd, míg legkevésbé a drágább járművek forgalma érezheti meg a visszaesést. Az alsó-közép kategóriában akár 70 százalék fölötti, a drágább járművek esetében pedig 50 százalék alatti csökkenés valószínűsíthető.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Abaházi Csaba, Vágó Piros, Class Fm, RTL Klub, Csillag születik, Fluor Tomi, baleset, M0, fennakadás, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, Hien, Janicsák Veca, Tóth Gabi, Vomet, Zóna taxi, taxitender, reptér, prostik, gyalogos, motor, Várkonyi András, Vili bácsi, unoka, születés, rendőri csalás, nyomozás, brfk, vonatbaleset, súlyos sérült, Kasza Tibi, Szente Vajk, Balaton, Symbol, Lukács, Tankcsapda, repülés, Veres, Plazma, Szirota Jennifer, Nicki Minaj, Kiss Orsi, interjú, Sugarbird, Bock József, Bódy sylvy, áldozat, kamion, Szákszend, 13-as főút, Vértessomló, karambol, halálos, Nyíregyháza, ütközés, sérülés, Kecskemét, ittas vezető, bűnügy, frontális ütközés, Volánbusz, sérült, szentes, kórház, faluőr, bűncselekmény, bosszúvágy, megverte, csongrád megye, rendőrség, kazincbarcika,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|