|
Folytatódik a vasutassztrájk
MTI
2008. december 16., kedd 07:00
Hétfőn sem született megállapodás a vasúti konfliktusban álló felek között, így a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete elnöksége úgy döntött, hogy folytatják a határozatlan időre meghirdetett gördülő sztrájkot. A tárgyalások szerdán reggel, negyed kilenckor folytatódnak.
Gaskó István, a VDSZSZ elnöke elmondta: munkáltatóval hétfőn tartott egyeztetésen nem változtak az álláspontok. Megjegyezte: a tárgyalásokon a szakszervezet kompromisszumos javaslatai ellenére nem jutottak előbbre, a MÁV a nulla megoldás mellett kardoskodik, nem sikerült megállapodni a sztrájk idején nyújtott még elégséges szolgáltatásról sem.
A VDSZSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a vasárnapi munkabeszüntetés óta a vasúti hálózaton leállt a forgalom, nincs garancia a vonatok közlekedésére.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) esti helyzetképe szerint a sztrájk támogatottsága nem csökkent kedden, a délután 18 órás műszakváltás után sem.
A MÁV délutáni összesítése szerint hétfőn délután javult a forgalmi helyzet a vasúthálózaton a reggeli műszakváltás után, ahol vasárnap hajnal óta sztrájkot tart a VDSZSZ szolidaritás szakszervezet.
A MÁV tájékoztatása szerint hétfőn 6 és 12 óra között a vasúti menetrendben szereplő 915 vonatból 582 közlekedett, 23 részleges útvonalon járt, 333 vonat pedig kimaradt. MÁV Zrt.-nél a délelőtti adatok szerint a 2.266 megjelent forgalmi dolgozó közül 104-en sztrájkoltak, 2.162-en dolgoztak.
A MÁV-START Zrt. 1.134 munkavállalója közül 294-en sztrájkoltak, 840-en ellátták a szolgálatot, a sztrájkolók aránya 13 százalékos volt.
Molnár Csaba közlekedési miniszter hétfőn az MTI-nek elmondta, a minisztérium számára a törvények nem teszik lehetővé, hogy bármilyen formában nyomást gyakoroljon a sztrájkolókra, így egy fontos feladata van: a közlekedés biztonságának ellenőrzése és fenntartása. A sztrájktörvény világosan fogalmaz, a sztrájk a munkáltató és a munkavállaló közötti jogvita, ezt nekik kell rendezniük. A miniszter leszögezte, hogy a megegyezésbe a minisztérium nem tud és nem is akar beavatkozni.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság közleményt adott ki arról, hogy a sztrájk alatt folyamatosan ellenőrzi a vasúti közlekedést, a vizsgálatok eredményeiről azonban egyelőre nem számoltak be.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) sztrájkja általánosságban nem érinti a MÁV Cargo forgalmát, a szakszervezet vállalta, hogy továbbítja az áruszállító vonatokat - közölte a MÁV Cargo illetékes munkatársa hétfőn az MTI érdeklődésére. Hétfőn reggel a hálózaton lévő 219 darab tehervonatból 6 állt a sztrájkolók egyéni döntése miatt a magyar vasúthálózaton.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
sztrajk, mav, vasut, VasutasSztrájkMÁVKiszámíthatatlan, vasút, sztrájk, vasutassztrájk, MÁV vasutassztrájk, vasutassztrájk sztrájktörvény MÁV, vasutassztrájk MÁV, vasutassztrájk VDSZSZ, vasutassztrájk MÁV sztrájk, vasutassztrájk Máv sztrájk, vasutassztrájk sztrájk MÁV, sztrájk MÁV vasutassztrájk, sztrájk vasutassztrájk, sztrájk MÁV Mávsztrájk vasutassztrájk, sztrájk vasútassztrájk,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|