Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Folytatódnak a tüntetések Mubarak ellen, de mellette is
MTI
2011. február 02., szerda 12:59
Már kilencedik napja gyülekeztek szerda reggel Kairó központjában, a Tahrír téren a tüntetők tömegei, hogy távozásra bírják Hoszni Mubarak egyiptomi elnököt.

A hadsereg közleményt adott ki, amelyben arra hívta fel a tüntetőket, hogy fejezzék be az utcai megmozdulásokat. "Nem megyünk el innen, nem megyünk el innen!" - skandálták a tiltakozók, még a hadsereg közleménye előtt, nem elégedve meg Mubarak keddi bejelentésével, hogy nem indul a szeptemberi elnökválasztáson, de hivatali idejét addig kitölti, s "egyiptomi földön fog meghalni".

A rendőrség mintegy húsz Mubarak-hívet választott le körülbelül ezer, demokráciát követelő tüntetőről. Az államfő mintegy félezer - más forrás szerint több ezer - támogatója is felvonult.

Az al-Dzsazíra katari hírtelevízió képes tudósításban számolt be arról, hogy Alexandriában összecsapott több száz kormányellenes és kormánypárti tüntető.

Az egyiptomiak elküldték üzenetüket, követeléseik meghallgattattak, és ideje, hogy most segítsenek normalizálni a helyzetet Egyiptomban - közölte egy katonai szóvivő szerdán, helyi idő szerint nem sokkal déli 12 előtt az állami televízióban, egyértelmű felhívásként arra, hogy a tüntetők távozzanak az utcákról.

"A fegyveres erők önökhöz fordulnak. (...) Önök vonultak az utcára, hogy hangot adjanak követeléseiknek, és önök azok, akik helyreállíthatják a normális életet" - mondta a szóvivő. A hadsereg korábban kiadott közleményeiben azt ígérte, hogy nem alkalmaz erőszakot a tüntetőkkel szemben, és közölte, hogy megérti a nép "jogos követeléseit".

Többnapi példátlan szünet után helyreáll az észak-afrikai országban az internetszolgáltatás, amelyet a kormány utasítására függesztettek fel. Az állami tv azt is bejelentette, hogy rövidül a kijárási tilalom ideje: eddig délután 3-tól reggel 8-ig tartott, ettől fogva délután 5-től reggel 7-ig lesz érvényben.

Fati Szurur parlamenti elnök szerdán közölte: a törvényhozás addig nem ülésezik, amíg az igazságszolgáltatás nem dönt a tavaly novemberi választások eredményeit illető panaszok ügyében. A jogi eljárások eredménye ugyanis jelentősen befolyásolhatja a parlament összetételét - tette hozzá. Ez pedig döntő fontosságú, miután Mubarak elnök kedden bejelentette, hogy a törvényhozásnak rövidesen alkotmányreformról kell tanácskoznia az idei elnökválasztás jelölési feltételeit illetően.

Az állami tv jelentése szerint Szurur elmondta azt is, hogy szeretné, ha a Mubarak ígérte alkotmányreformok két és fél hónapon belül elkészülnének.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier