Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Fővárosi Tűzoltók: Ne bűnhődjünk három ember miatt!
Fővárosi Tűzoltóparancsnokság
2010. március 05., péntek 13:37
A Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete a következőkben szeretne elhatárolódni az ilyen és ehhez hasonló cselekedetektől, amelyek a teljes tűzoltó társadalomra nézve károsan hatnak. Az elmúlt néhány esztendőben a tűzoltókat választották a legmegbízhatóbb hivatástudattal rendelkező embereknek, melyre úgy gondoljuk rá is szolgáltunk, de ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne tartoznánk érte köszönettel azoknak az embereknek, akik ránk szavaztak!

Mi azt szeretnénk, ha ez a megbecsülést és tisztelet, amelyet az ország polgáraitól kaptunk a továbbiakban is élvezhetnénk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a napvilágot látott események semmiképpen sem vetnek jó fényt ránk tűzoltókra, de az sem szerencsés, hogy mindenkit egy kaptafa alá véve tűzoltókat érnek sorozatos atrocitások, olyan embereket, akik eddig is és a továbbiakban is becsülettel végzik a munkájukat.
Szeretnénk azonban leszögezni, hogy ezen események elszigeteltek és semmiképpen sem tekinthetők általánosnak és bevett gyakorlatnak életünkben, mindennapjainkban.

Mindazon által itt kívánjuk megjegyezni, hogy az ártatlanság vélelme a magyar törvények szerint is mindenkit megillet, addig mindenképpen, amíg a vizsgálatok alapján elmarasztaló ítélet nem születik az adott ügyben.

Sajnálatos módon a sajtóban is összemosnak eseményeket, és bár mennyire is jól tehetjük a dolgunkat, ha a rólunk megjelent írások minden egyes alkalommal felhívják az olvasók és elektronikus médiát figyelők figyelmét eme sajnálatos eseményre. A konkrét vizsgálatok még javában folyamatban vannak így azon tűzoltók fölött, mi sem kívánunk pálcát törni, akik az ügyben bármilyen szempontból is érintettek. Minket is mélységesen megrázott a hír, amely függetlenül attól, hogy hol történt, az összes tűzoltó bajtársunkat is érinti. A Fővárosi Tűzoltóparncsokságon közel 1600 hivatásos tűzoltó dolgozik, akik közül mindösszesen hárman keveredtek gyanúba.

Nem szeretnénk, ha három ember, eddig nem bizonyított cselekedetei miatt azon bajtársaink is bűnhődnének, akik eddig is, és ezek után is tisztelettel és becsülettel végzik munkájukat, akár az életük kockáztatása árán is!

Tisztelettel kérjük mind az írott, mind az elektronikus sajtó munkatársait, képviselőit, hogy a tűzoltók mindennapi munkájával kapcsolatos eseményekről olyan korrektül számoljon be, mint amilyen korrektül azon tűzoltó bajtársaink végzik a munkájukat, akik tiszta lelkiismeretüknél fogva elítélik az ilyen és ehhez hasonló viselkedést, cselekményt!

Nagy Gábor s. k. elnök

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier