|
Francia fesztiválozók garázdálkodtak az Aquaworldben
MTI
2009. augusztus 17., hétfő 08:10
Francia fesztiválozók garázdálkodtak vasárnap délután a káposztásmegyeri Aquaworldben, a fiatalok azért rongálták meg a bejáratnál berendezéseket, mert nem engedték be őket az élményfürdőbe - tájékoztatta Kalyó László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-t.
Az elsődleges adatok szerint tizenhét fiatal a Sziget fesztiválról ment át a Duna túlpartján található élményfürdőbe, a személyzet azonban nem akarta beengedni őket, mert szerintük túl koszosak voltak. A fiatalok emiatt összeszólalkoztak a pénztárossal, majd a biztonsági őrrel is. Végül egyikük késsel összehasogatta az épület előterében lévő bőrfoteleket. A fiatalok távozóban egy kulcscsomót és egy napszemüveget is magukkal vittek - mondta a sajtóreferens. A garázdálkodók ezt követően autóba szálltak és kihajtottak a parkolóból. Azonban csak az első két kocsinak sikerült szabályosan kihajtania, a harmadik előtt a személyzet lecsukta a sorompót, így az a füvön keresztül, az öntözőrendszeren átgázolva távozott - tette hozzá.
Az élményfürdő dolgozói üldözőbe vették a menekülő fiatalokat, miközben értesítették a rendőrséget. A rendőrök végül a XIII. kerületben tudták megállítani a három autót - mondta Kalyó László.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Balzsay Károly, ökölvívás, boksz, WBA, címmérkőzés, miss aquaworld, megválasztották, szépség, királynő, miss, plastic, hungary, szépségverseny, sziget, fesztiválozó, garázdaság, bűnügy, aquaworld, baleset, vizi, halal, elmenyfurdo, medence, strand,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|