|
Fürdőkomplexumot adtak át Nyírbátorban
MTI
2010. április 07., szerda 13:57
Összesen 1,7 milliárd forintból, jelentős uniós támogatás segítségével fejlesztették Nyírbátor fürdőjét: a gyógy és termálfürdőből, valamint tanuszodából álló új komplexumot szerdán adták át a nyírségi kisvárosban.
A város külterületén, a korábbi strandfürdő helyén felépült közel 4 ezer négyzetméteres alapterületű, medencékkel, valamint wellness és gyógyászati részleggel bővített gyógyfürdő és uszoda építése ötven százalékban uniós forrásból valósult meg. Az ehhez szükséges, mintegy 870 millió forintos összeget a település önerőből biztosította. Balla Jánosné, Nyírbátor polgármestere az átadást megelőző sajtótájékoztatón elmondta: a beruházás része a 3,5 milliárdos összköltségű, Brüsszel által 2,4 milliárd forinttal támogatott Hit és Egészség nevű projektnek, amely a város és térségében vallási-és gyógyturizmus fejlesztését célozza meg.
A komplexum mintegy 2600 négyzetméteres tanuszodai részében egy feszített víztükrű, két termál, valamint egy állítható vízmélységű tanmedence kapott helyet - ismertette a város vezetője. Ennek szomszédságában egy wellness-részleget építettek ki, amelyben három különböző szauna, aromaterápiás szoba, infraszauna, sókamra és masszázshelyiség szolgálja a vendégek igényeit. Az akár 1300 fő befogadására alkalmas fürdő harmadik részlegében pedig az a gyógyászati kezelőtér létesült, amely szolgáltatásaival a Nyírbátorban található, magas ásványtartalmú gyógyvízre épít, különböző fizioterápiás, kórházi-és masszázsszolgáltatásokat nyújtva.
A fejlesztés keretében felújították szociális helyiségeket, a szabadtéri medencéket, tovább új parkolókat építettek és díszburkolattal látták el az épület környékét. A polgármester hozzátette: egy közel félmilliárdos, külön projekt révén termálkempinget is építettek; a 16 darab apartmanban 64 főt tudnak elszállásolni, a közeli horgásztó mellett pedig sátorhelyeket alakítottak ki a vendégek számára. Horváth Gábor, a fürdő üzemeltetését végző, önkormányzati kézben lévő társaság vezetője a jegyárakkal kapcsolatban elmondta: egy egész napra szóló felnőtt belépőjegy 1.300 forintba kerül, ami felveszi a versenyt a térség élményfürdőinek áraival.
Hozzátette: a helyieket kedvezményre jogosító városkártyával, a belföldi és külföldi vendégeket pedig árkedvezménnyel próbálják csábítani a város új gyógyfürdőjébe. A Hit és Egészség - Máriapócs és Nyírbátor összefogása a vallási turizmus fejlesztéséért címet viselő projekt részberuházásai közül már a végéhez közeledik a máriapócsi kegytemplom felújítása, nemrég pedig elkezdték a nyírbátori templomok restaurálását, valamint az ezeket összekötő várostörténeti sétány építését is. A teljes programot várhatóan 2010 decemberére fejezik be.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
rendőri csalás, nyomozás, brfk, döntés, ítélet, kolompár orbán, szegénység, magyarország, tb csalás, orvos, asszisztens, nincs nyugdíj, eltőzsdézett nyugdíj, diákhitel, tandíj, Hoffmann Rózsa, felsőoktatás, BKV, lemondás, vezérigazgató, gazdasági, Bolla, dubaj, rogán antal, munka, egyetem, rangsor, fidesz, otthonteremtés, kamattámogatás, hűtlen kezelés, eladás, Szerencsi Mezőgazdasági Rt., Toronto, NHL, Forbes, legértékesebb csapat, beteg gyerek, fizetetlen szabadság, gazdaság, FIVOSZ, Üzleti kommunikáció, Windows, Red Bull, pénzmosás, black money scam, csalás, MÁV, adósság, Matolcsy, kamatplafon, thm, Országgyűlés, gazdasági bizottság, árfolyam, forint, euró, mozgás, Mesterházy, Orbán, válság, megszorítások, kormány, szijjártó, büdzsé, jövő, közmunka, munkanélküli, segély, freire szilvi, tabu tv, celeb, ujbuda, onkormanyzat, hpv, virus,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|