|
Futballbotrány
MTI
2008. november 04., kedd 07:00
Magyarországon és Szlovákiában egyaránt a politikai közbeszéd egyik legfontosabb témájává vált hétfőn a szlovák rendőrök fellépése a magyar szurkolókkal szemben a szombati dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen. A magyar kormány álláspontja szerint Pozsony eddig nem adott kielégítő tájékoztatást arról, hogy mi indokolta a rendőrségi beavatkozást, amelyben több magyar szurkoló megsérült. A szlovák államfő viszont védelmébe vette a rendőröket.
Az ügyben megszólaló magyar politikusok arra hívták fel a figyelmet, hogy a szlovákoktól kapott tájékoztatás nem oszlatta el azt a gyanút, amely szerint a rendőrök nem a magyar szurkolók magatartása miatt támadtak rá a drukkerekre. A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában úgy fogalmazott: nem világos, mi volt a magyar szurkolók bűne, elkövettek-e olyan rendbontást, amelyre ez volt a jogszerű és arányos rendőri válasz, vagy az volt az ok, hogy magyarok voltak.
Jó lenne hinni, hogy nem a magyarságuk volt a szurkolók bűne - mondta Gyurcsány Ferenc. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a felvételeken nem látták nyomát olyan rendbontásnak, amely indokolta volna a szombati brutális rendőri beavatkozást.
A kormány arra vár magyarázatot, miért volt szükség erre "a képeken brutálisnak tűnő, az arányosság és a szükségesség tekintetében sok kérdést felvető" rendőri beavatkozásra - jelentette ki a miniszterelnök.
A nap folyamán megérkezett Budapestre a szlovák rendőrség tájékoztatása, amely azonban a rendészeti miniszter szerint nem oszlatta el a kételyeket a szombati hatósági fellépés indokoltságát illetően.
Draskovics Tibor elmondta: a szlovák rendőrség közlése szerint a szurkolók - a videofelvételeken nem látható helyen és módon - úgy viselkedtek, hogy indokolttá vált a "nagyon határozott" rendőri fellépés.
Ez a válasz nem elégíti ki a magyar rendőrséget, a kormányt és a közvéleményt. Az országos rendőrfőkapitány ezért tájékoztatás-kiegészítést kért szlovák partnerétől, hogy Magyarország megismerhesse a szlovák fél által készített videofelvételeket - tette hozzá. A rendészeti miniszter hasonló kéréssel fordul az illetékes szlovák tárca vezetőjéhez.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szintén a szombati események kivizsgálását sürgette, emlékeztetve arra, hogy a magyar állampolgárok védelme, ügyeik tisztázása a mindenkori magyar kormány felelőssége. A szabad demokrata Kóka János az Országgyűlésben úgy vélekedett, hogy a szlovák rendőrök fellépése a legsötétebb tisói éveket idézte.
Pozsonyban ugyanakkor a legcsekélyebb kétely nélkül beszélt a rendőri beavatkozás indokoltságáról és jogszerűségéről Ivan Gasparovic köztársasági elnök és Robert Kalinák belügyminiszter. A két politikus egybehangzóan azt mondta, hogy a rendőrség nem szlovákok vagy magyarok, hanem a szélsőséges rendbontók ellen lépett fel.
"Aki erre a mérkőzésre idejött, az előre megfontolt szándékkal jött, előre tudta, hogyan végződik. Nem az eredményt tudta, hanem azt, hogy mi fog történni" - jelentette ki az államfő. Ivan Gasparovic szerint nagyon nyugtalanító, hogy a rendőri fellépés ügye bekerült a politikába, mert a szélsőségességnek, az intoleranciának és a nemzetiségi szenvedélyeknek sem a közéletben, sem a politikai életben, sem a sport világában nincs helyük.
A belügyminiszter hétfőn ismét meghirdette a zéró tolerancia elvét "minden futballhuligán és minden nemzetiségi, faji intolerancia ellen". Robert Kalinák maradéktalanul helyénvalónak nevezte a rendőrség dunaszerdahelyi fellépését, úgy fogalmazott, hogy "szabványos eljárás" történt.
A szlovák rendőrség által Budapestre küldött jelentés szerint a magyar szurkolók rátámadtak a szlovák rendőrökre, ez indokolta az intézkedést. A tájékoztatás szerint a mérkőzés során "egyetlen zavaró pillanat volt": amikor a rendőrségnek a magyar szektorban be kellett avatkoznia, mert a magyar szurkolók egy része a számukra fenntartott, lezárt szektorból a kordont áttörve kinyomta a kaput, és hátulról a Slovan szurkolóihoz akart eljutni.
A közlés szerint a kordont biztosító rendőröket a magyar szurkolók verbálisan sértegették, szidalmazták, fasisztának titulálták, végül a mérkőzés 17. percében "a DAC Dunaszerdahely és a Ferencváros szurkolói közösen közvetlen fizikai erőszakot alkalmaztak a rendőrökkel szemben". A szlovák rendőrség szerint ezt videofelvétel is tanúsítja. A magyar parlament rendészeti bizottságának ülésén ezzel összefüggésben elhangzott, hogy a felvételt egyelőre nem kapta meg Magyarország.
A szombati Dunaszerdahely-Slovan Bratislava labdarúgó-mérkőzésen a hivatalos szlovák adatok szerint a mentők 49 embert láttak el a helyszínen, hatot a dunaszerdahelyi kórházba szállítottak. A szlovák rendőrök 32 embert állítottak elő, közülük 16 magyar állampolgár volt, akiket később szabadon bocsátottak. A mérkőzésre számos szurkoló érkezett Magyarországról.
A mérkőzés után tiltakozó demonstráció volt Pozsony budapesti nagykövetsége előtt, ahol a résztvevők meggyújtottak egy szlovák zászlót, több magyarországi településen pedig lefestették a szlovák helységnévtáblát.
Gyurcsány Ferenc ezzel kapcsolatban kijelentette: nagyon nem szeretné, ha Magyarország és Szlovákia jelenkori történetét szélsőségesek és radikálisok írnák, mert azt nem a többség vagy a két ország érdekei szerint teszik, hanem önző, rövidlátó, számára kiismerhetetlen emberi és politikai megfontolás alapján.
A szlovák nagykövetség előtt történtek miatt a rendőrség eljárást indított.
Határozott védelmet kért a magyarországi szlovák kisebbség számára, illetve a magyar nacionalisták határon túli provokációi ellen Kóka János. Közölte, hogy akik Pilisszentkereszten "náci feliratokat" rajzolnak a házakra, azok semmivel sem jobbak, mint azok, akik Szlovákiában teszik ugyanezt a magyarokkal szemben.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
futball, bunda, futballbotrány, Szlovákia, lengyel, futballbotrány, kézilabda, Mocsai, Szlovákia, Sugarbird, Olaszország, Bódy Sylvi, Debreczeni Zita, kórház, orvos, szálloda, bevétel, szoba, rab, börtön, testvére, büntetés, rendőr, nyelvtörvény, kissebbség, állam, fizetés, Magyarország, fenyő, gyilkosság, rohác, gyanúsított, kiadatás, boksz, ökölvívás, galánta, hajdúság, dvsc, baleset, meghalt, magyar, állampolgál, szlovákia, budapest, főváros, economist, meggyilkolták, politikus, lelőtték, világbajnokság, rúgás, hollandia, vb, foci, olaszország, focivb, új-zéland, Répás, Máté, elhunyt, autóbaleset, fico, parlament, slota, szlovak, nyelvtörveny, huligan,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|