|
Gaskó István: 11. 21.-e klasszikus munkabeszüntetés
2007. november 15., csütörtök 08:40
Számos szakszervezet csatlakozott a Liga által november 21-re meghirdetett sztrájkhoz. Gaskó István, a Liga Szakszervezet elnöke szerdán, a Magyar Televízió Napkelte című műsorában azt mondta, hogy a november 21-ei országos sztrájk egy klasszikus munkabeszüntetés. Tisztességes törekvés, melynek a fő motivációja megvédeni a munkavállalók érdekeit.
A vasút kérdése mellett egyéb támadások is érik a munkavállalókat és a magyar állampolgárokat a különböző kormányzati intézkedések kapcsán. Súlyos érdeksérelmek következnek be, hiszen például a privatizált egészségbiztosítás egy nem kívánatos megoldás' - mondta az elnök.
"Én azt látom, hogy szakmai megalapozás nélkül politikai célzattal belenyúltak ebbe a nagy ellátó rendszerbe. A belenyúlást követően pedig az látszik, hogy mindez csődbe megy a nagyszerű politikai ötletek kapcsán és most vissza kell vágni, ami január elsején kezdődik. Ezt pedig mi nem hagyjuk. Nem azt akarjuk, hogy vegyék el a 13. havi nyugdíjat, hanem azt szeretnénk, hogy január elseje után se legyen kedvezőtlenebb a nyugdíjba menő helyzete, mint a jelenlegi. Szerintünk ez benne van a magyar gazdaságban, csak nem kampányszerűen, hanem őszintén és következetesen kellene például a feketegazdaság ellen harcolni, és onnan beszedni azokat a járulékokat, amelyek alapját jelenthetik a jelenlegi nyugdíj kifizetéseknek" - mondta el a riporter. kérdésére Gaskó István.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak jövő hét szerdán a Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének tagjai is. Három erőmű és egy áramszolgáltató csatlakozott a demonstrációhoz.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Malév, tüntetés, végkielégítés, csőd, abortusztabletta, pedagógusnap, demonstráció, szakszervezet, auchan, tiltakozás, Bebe, Puskás Peti, állatvédők, Újpest, vereség, drukkerek, edzőváltás, schmitt, plágium, sátor, gazdák, kossuth tér, földpolitika, Milla, nemzeti radikálisok, március 15-e, orvosok, bér, Kossuth tér, Szolidaritás Mozgalom, 2006, felvételek, rendőrség, Putyin, oroszország, elnök, Sebastian Vettel, kitüntetés, Forma-1, világbajnok, miskolc, gyalog, éhségmenet, munkanélküliség, Egyiptom, tömegtragédia, futball, Gyurcsány Ferenc, előállítás, LMP tüntetés, krisnások, parlament, somogyvölgy, kezelés, fiatalítás, börtön helyett lakhatást, hajléktalantörvény, rendőrök, vérdíj, hoffmann, diákok, menesztés, köznevelés, Fidesz-kabinet, Hoffmann, tüntetés, szakdolgozat, börtön, kopi,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|