Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
George Michael szeptemberben Budapesten koncertezik
MTI
2011. május 12., csütörtök 09:30
Négy év szünet után ismét fellép Magyarországon George Michael: a brit énekes, a Wham! nevű popformáció egykori frontembere Symphonica elnevezésű nagyzenekari turnéján szeptember 19-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.

Ez lesz az első alkalom, hogy az idén 48 éves George Michael színpadra áll Európában a 2008 augusztusában véget ért 25Live című turnéja óta - tájékoztatta a budapesti koncertet szervező Live Nation szerdán az MTI-t. George Michael 2007 májusában már fellépett Magyarországon, akkor a Puskás Ferenc Stadionban.

Nagy-Britannia egyik legsikeresebb énekes-dalszerzőjének friss koncertprogramja felöleli mintegy 30 éves karrierjét, emellett más előadóktól származó kedvenc felvételeit is. A dalok mindegyikét átdolgozzák és újrahangszerelik nagyzenekarra, amely az énekes zenei kíséretét adja. A turné augusztusban kezdődik a prágai Állami Operaházban, és az állomások között szerepel a londoni Királyi Opera vagy a párizsi Palais Garnier is.

Tavaly a Sony kiadta George Michael első szólólemeze, az eredetileg 1987-ben megjelent Faith újrakevert változatát. A Faith-t a poptörténet egyik legmeghatározóbb albumaként tartják nyilván; a görög származású, de már Angliában született George Michael azután készítette el 24 évvel ezelőtt, miután szélnek eresztette popduóját, a rendkívül sikeres Wham!-et, amely olyan slágereket produkált, mint például a Last Christmas. 1987-ben, a Faith megjelenésével vált bizonyossá George Michael kiemelkedő tehetsége, amely rövid idő elteltével a szupersztárok státuszába emelte. A Faith-ből világszerte több mint 20 millió fogyott, a lemezről hat dal is a toplisták első helyezettje lett, köztük a Father Figure, a One More Try, a Faith, a Kissing A Fool és az I Want Your Sex. George Michael két Grammy-díjat kapott a Faith-ért.

Az énekes a Faith óta még négy sikeres stúdióalbumot készített (1990: Listen Without Prejudice Vol. 1, 1996: Older, 1999: Songs from the Last Century, 2004: Patience), megjelentek válogatások, koncertek is tőle. Napjainkra George Michael több mint 100 milliós lemezeladással büszkélkedhet. Legutóbb néhány hónappal ezelőtt egy kislemezt jelentetett meg, amelyen a New Order True Faith című dalát dolgozta fel. George Michael az elmúlt negyedszázadban többször is összetűzésbe került a hatóságokkal; legutóbb tavaly kellett négy hetet rács mögött töltenie, miután kábítószer hatása alatt karambolozott.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier