|
Guinness rekordot döntenek Siófokon
2010. április 01., csütörtök 10:26
Locsolkodók ezreit várják ezen a hétvégén Siófokra! Húsvét hétfőjén ugyanis az előzetes tervek szerint megdöntik az eddigi világrekordot, azaz az egy helyen egy időben locsolkodók számát! A szervezők már most több mint 1000 emberre számítanak. Természetesen számos kulturális program is várva a nyár fővárosába látogatókat!
Siófokon 2010. április 3. és 5. között rendeznek egy kellemes és szórakoztató húsvéti programsorozatot, mely a városlakóinak és a látogatóinak is kiváló kikapcsolódást jelenthet. A siófoki hajóállomásnál felállított szabadtéri színpadon, 3 napon keresztül remek színpadi produkciók szórakoztatják a közönséget. A húsvéti hagyományokat kézműves foglalkozásokkal is felelevenítik, hiszen lesz tojásfestés és húsvéti dekorációk készítése. A gyerekeknek a játszóház, légvár, ugráló és arcfestés nyújt majd önfeledt szórakozási lehetőséget és az állatsimogatóban bégető báránykák, és aprócska nyuszikák is várják a simogató kezeiket.
A felnőttek örömére lesz sok sörcsap, jó borok és a ínyencek a főtt tojás mellé kellemes zamatú húsvéti füstölt és főtt sonkát is fogyaszthatnak, a gasztronómiai fogások tárháza persze nem merül ki ennyivel, mert sok finom grill étel, rostonsültek és más finom falatok is várják a húsvétozó népeket. A déli partra érkezők részt vehetnek majd a hagyományos ételáldáson is, melyet Wirth János Pápai prelátus celebrál. A Húsvéti Fesztiválon a Rózsakert-kikötő nagyszínpadán fellép majd a népszerű énekes sztárpáros, Korda György és Balázs Klári, a "Csillag születik" győztese Tabáni István. A fesztiválprogram záróakkordjaként Csonka András "Házibulija" szórakoztatja majd a Siófokra látogatókat.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
litkey farkas, vitorlásklub, verseny, bankkártya, csalás, Amerika, Chicago, Beckham, Harper, húsvét, Gordon Ramsay, Cameron Diaz, Hawaii, utazás, razzia, jogosítvány, ittas vezetés, tojás, költekezés, eső, szél, időjárás, hideg, közlekedés, busz, menetrend, nyuszi, drága, tyúk, drágulás, baromfi, állatjólét, csirkemell, pulyka, áremelés, Csisztu Zsuzsa, gyermeke, karácsony, ünnepek, öngyilkos, gyilkosság, kormányszóvivő, nyári szünet, rövidítés, Kasza Tibi, Szente Vajk, Balaton, Symbol, kézilabda, döntő, kupa, szobor, károlyi, kossuth tér, mszp, fegyver, kommandó, focista, karambol, autópálya, M7, bontás, Kossuth tér, Szerednyei Béla, Jegyes-Tóth Kriszta, mézeskalács, zte, pszichológus, csapat, kudarc, krokodik, támadás, balaton, sebesülés, loki, dvsc, siófok.otp bank liga,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|