|
Gyanúsítottként hallgatták ki Pákh Imrét az őssejtügyben
MTI
2009. oktober 02., péntek 07:59
Gyanúsítottként hallgatta ki csütörtökön az őssejtbotrány ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Pákh Imre műgyűjtőt - írta pénteki számában a Blikk.
A lap információja szerint átkutatták a műgyűjtő lakását is. A nyár közepén az ügyben négy embert vettek őrizetbe. Az NNI emberi test tiltott felhasználásával gyanúsítja őket amiatt, hogy magzatból kinyert őssejtet ültettek emberekbe. A műgyűjtő cégbírósági adatok szerint igazgatósági tagja volt az IRM Magyarország Nemzetközi Biotechnológiai és Őssejt Központ Zrt.-nek. A lap úgy tudja, hogy Pákh Imre nem tett vallomást, azt majd írásban nyújtja be az NNI-hez. Az ügyről a Blikknek nem akart nyilatkozni. A lap információja szerint gyanúsítottként történő beidézésének hírét Fásy Ádám műsorvezető kórházi ágyán kapta meg. A Blikknek azt mondta: nincs félnivalója, hiszen barátja, Pákh Imre kérésére lett igazgatósági tag a cégben.
Hozzátette, hogy házkutatást tartottak nála, "de nem találtak semmilyen terhelő dolgot, hisz nincs mit". Bartha László, az NNI szóvivője a Blikknek úgy nyilatkozott, hogy egy embert csütörtökön hallgattak ki az ügyben.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kopasz, egér, kutatás, richter, debrecen, orbán, üzem, Fásy Ádám, vádemelés, csalás, bíróság, Frizbi, plasztika, műtét, sebészet, kozmetika, stroke, őssejt, gyógyítás, ér, csontvelő, tudóso, szenzáció, kísérlet, baktérium, ember, egészség, sejt, ossejt, botrany, professzor, korhaz, ossejtugy, egeszsegugy, lampert, mónika, tárgyalások, kormányfő, politika, barbadosmklinika, átverés, orvostudomány,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|