Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Gyermekeivel töltötte első civil napját Gyurcsány Ferenc
hirado.hu
2009. április 17., péntek 06:30
A volt miniszterelnök edzésre vitte lányát, fiát pedig elkísérte az optikushoz.

Nyugodtnak nevezte első civil napját Gyurcsány Ferenc csütörtöki blog bejegyzésében. Már az elején megjegyzi, hogy mostantól nem diktálja, hanem ő maga írja az internetes naplót. A volt kormányfő a szerdai napjával kapcsolatban elsősorban gyermekeiről ír: arról, hogy lányát edzésre, fiát pedig szemüveget vásárolni vitte. Gyurcsány Ferenc ír arról is, hogy egyik barátjuk meghívta legközelebbi ismerőseit, munkatársait egy italra, egy mostanában felkapottnak számító szórakozóhelyre. Döntően harmincas-negyvenes éveikben járó értelmiségiek gyűltek össze, a hagyományosan szociálliberálisnak nevezett világból. Megjegyzi, hogy voltak páran az előző, valamint az új kormány környezetéből. A téma az ország, a politika és a közélet volt. Gyurcsány Ferenc szerint nagy feladat vár ezekre az emberekre az elkövetkező években, évtizedben. Sok mindent át kell gondolni. Ebben az ő szerepük fontosabb lesz, mint a politikusoké. Választ kell majd találniuk arra, miként szolgálhatja jobban a nemzeti modernizáció ügyét a szociális és a szabadelvű gondolat. De erről majd később - zárja blog bejegyzését.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier