|
Gyógyszermérgezést kapott kilenc diák
MTI
2010. szeptember 10., péntek 10:29
A gyerekek először nem beszéltek a történtekről, de később az derült ki, hogy valószínűleg pirula, vagy folyadékban feloldott formában nyugtatót vettek be.
Tömeges gyógyszermérgezéssel kilenc diákot szállítottak be a Zala Megyei Kórházba csütörtökön - tájékoztatta Csidei Irén, a megyei kórház főigazgatója az MTI-t. A gyerekek közül senki sincs veszélyben. Három diákot délután az intenzív osztályon tartottak megfigyelés alatt, de nem volt szükség semmilyen beavatkozásra. A kilenc-tíz év körüli gyermekeket jelenleg a gyermek osztályon ápolják, s ha nem jön közbe szövődmény, néhány napon belül elhagyhatják a kórházat - közölte a főigazgató. A Zalai Hírlap internetes oldalán az olvasható, hogy a lenti Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény diákjai nyugtatót vehettek be.
Az iskola igazgatója, Kulcsár István távollétében Kollár Pethő Friderika a lapnak azt mondta, hogy egy magángondozott fiatal vitt csütörtök reggel gyógyszert az iskolába, amit nap közben osztogatott szét a társai között.
Miután a gyerekek ittas állapotra utaló tüneteteket produkáltak, az intézmény pedagógusai mentőt hívtak, majd értesítették a rendőröket. A gyerekek először nem beszéltek a történtekről, de később az derült ki, hogy valószínűleg pirula, vagy folyadékban feloldott formában nyugtatót vettek be.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gyogyszer, Oláh Ibolya, összeomlás, csőd, elmeorvos, Szakos Andi, megasztár, jóslat, nyugtató, gyermek, szerény, öngyilkosság, Danny Blue, Elmebaj, show, mentalista, Manchester United, Ajax, foci, európa liga, boksz, bajnok, jonathan, rhys, meyers, john, galliano, bencsik tamara, mellműtét, plasztika, ciszta, fésűs nelly, ladinek judit, détár enikő, smink, Majka, édesnégyes, atlétika, Eb, döntő, lady, gaga, szellem, notar, mary, vasary, andre, korhaz, gyerek, nyugtato, bunugy, lopas,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|