|
Gyurcsány a 180 milliárd eurós programról
MTI
2009. március 01., vasárnap 13:30
Négyféle teendőt foglal magában az a Közép-Európának szóló, 180 milliárd euró értékű stabilizációs és integrációs program, amelyet Magyarország kezdeményezett a gazdasági válság leküzdésére, jelentette be brüsszeli sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Kifejtette: a program célja pénzt biztosítani az országoknak, megerősíteni a bankokat tőkével, átalakítani magánszemélyek és vállalatok rövid lejáratú hiteleit hosszabb távú hitelekké, valamint közvetlenül segíteni a reálgazdaságot új hitelekkel, támogatásokkal, beruházásokkal.
Az európai uniós állam- és kormányfők informális találkozója előtt Brüsszelben nyilatkozva a miniszterelnök leszögezte: fel kell hívni a nyugati EU-tagok figyelmét arra, hogy az egyes bankoknak nyújtott támogatásnak ki kell terjednie a kelet-európai leánybankokra is. Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a 180 milliárdos csomag - amely a tíz kelet- és közép-európai EU-tagországon kívül Horvátországra és Ukrajnára is vonatkoznék - az eddig elhangzott valamennyi kezdeményezésből próbál átfogó programot alkotni.
A számítások szerint a térség országainak központi bankjait, illetve a nyugati bankok térségi leányainak tőkefeltöltését összesen 50-60 milliárd euró, a szerkezetüket átalakító bankoknak nyújtandó tőkesegítséget 35-45 milliárd, a reálgazdaság élénkítését 75-85 milliárd euró szolgálná a csomagon belül. Az informális jellegű EU-csúcstalálkozó a miniszterelnök megítélése szerint "a hétköznapi életben két legfontosabb dologról szól, munkahelyről és pénzről", ám beleilleszkedik egy hosszabb folyamatba is: a világ húsz fejlett és feltörekvő országát, valamint nemzetközi szervezeteket magában foglaló csoport munkájába, amelynek célja a globális pénzügyi-gazdasági rendszerépítés.
Eddigi hozzászólások:
| Marosan Edit - 2009-03-01 17:48:12 |
Sajnos ez is csak egy ötlet az összes többivel együtt amit az elmúlt 6 év alatt összehordott Gyurcsány Ferenc. Ennek a megvalósításához is csak annyi remény füződik ,mint a többihez. Reméljük az Európai Uniót nem teszi tönkre, mint Magyarországot.Pénzt rábízni még gondolatban sem lehet, mert az is eltünik.
Egy nyugdíj előtt álló 57 éves életfogytiglan munkára itélt hozzászóló. Edit
|
| Marosan Edit - 2009-03-01 17:50:14 |
Nincs hitele a szavának.
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Terry black, amanda elstak, tolerancia díj, MesterházyAttila, MSZP, GyurcsányFerenc, Politika, HavasHenrik, Születésnap, Feri, Jún4, BajnaiGordon, SólyomLászló,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|